Vannak nagyon idegesítő kérdések, mint például az, hogy ugyan miért kell Hajnal Csabának, a veszprémi kézilabdázás egyik megteremtőjének, a sikeres klub meghatározó alakjának nagy hirtelen visszavonulnia? Aki egy kicsit is ismeri, sejtheti, nem önként és dalolva válik meg a klubtól, még ha most névleg ő kérte is a visszavonulást. Nyilván rémálmában sem így képzelte el a búcsút a pályától. Hiszen ez a kézilabdaklub az élete.
Miért kell ilyen méltatlanul bánni az emberekkel? Vele és másokkal is. Mert a Hajnal-ügy túlmutat az eseten. Sorolhatnék más példákat is, hogy ne menjek messzire, mondjuk a médiát, ahonnan szintén páros lábbal rúgják ki az embereket húsz-harminc munkában eltöltött év után. Akár néhány évvel a nyugdíj előtt. Mint Csehov Három nővérében az öreg dadust a törtető új asszony, akit Andrej visz a házhoz.
Ezt egészséges erkölcsi érzékű társadalmi környezetben nem lehet megcsinálni. Neked mi a véleményed erről? – kérdezgetik egymástól az emberek. Dühös vagyok és tanácstalan. Ilyen a korszellem? Vannak, akiknek mindent lehet, másoknak meg semmit? De miért? Mi hatalmaztuk volna fel őket, hogy így járjanak el, és akkor most mit jövünk holmi morális aggályokkal és érzelmekkel?
Ha hagyjuk ezt a végtelenségig, akkor saját alapelveinket kérdőjelezzük meg, hagyjuk széttaposni mindazt, amit a világról eddig gondoltunk. Vállaljuk érte a felelősséget? Vagy mossuk kezeinket? Holott tudván tudjuk, valami olyasmi történik, amit nem tűrhetünk.
