Olvasom ezt a rengeteg Ákos-féle adok-kapokot, a pró és kontra véleményeket. Ma éppen Nádasdi Katalintól tudtam meg, hogy mennyivel jobban járt, amikor 22 évnyi munkahelyi siker után a családot választotta. Egyszerűen nem értem, hogy miért kellene feltétlenül választani a sikeres munka és a család között.
Vannak nők, családanyák, akiknek nincs más választásuk, mint dolgozni és mellette gyereket nevelni. Nyilván fárasztó feladat mindkét szerepben helytállni, de semmiképpen nem lehetetlen. Szervezés kérdése. Tudom, miről beszélek, mert három gyereket neveltem fel úgy, hogy közben nem keveset dolgoztam. Az igaz, hogy szerencsém volt, mert elég rugalmas és családbarát volt a munkahelyem. Megértették, ha el kellett szaladnom az óvodába, mert valamelyik gyerek belázasodott, cserébe én is megértettem, hogy néha bizony 16 órát is bent kellett maradnom a cégnél.
Előfordult persze számtalanszor az is, hogy szükség lett volna rám otthon is és az irodában is. Vagy éppen nem értem haza időben egy vidéki tárgyalásról. Esetleg egy külföldi kiállítás miatt nem is voltam a környéken. Ilyenkor jöttek képbe a nagyszülők és a barátnők.
Elhozták a gyerekeket az oviból vagy éppen a barátnőmnél aludhattak az ikrek. Aztán amikor a barátnőmnek akadt dolga, akkor én vigyáztam az ő gyerekére. Vagy éppen az édesanyám vigyázott a barátnőm gyerekére is és az enyémekre is. Mert így jött ki.
Ha megkérdezném a gyerekeimet, biztos nem panaszkodnának a gyerekkoruk miatt.
Nem voltak elhanyagolt, kulcsos gyerekek, szeretet és biztonság vette körül őket akkor is, ha éppen nem voltam velük. Kirándultunk, nyaraltunk, szórakoztunk, strandoltunk, játszottunk esténként, hétvégén, a szabadságom alatt. És akkor még nem is írtam le, hogy egyedül neveltem fel őket. Apa nélkül és gyerektartás nélkül, munka mellett. Bizony.
Vannak más típusú nők is. Olyanok, akik „jól” mentek férjhez, szültek egy-két gyereket és bebetonozták az anyagi jólétüket, eszük ágában sincs – nem volt és nem is lesz – dolgozni. Nem szabály de van rá példa – nem kevés –, hogy a gyerekeik a tévé előtt nőnek fel, mert anyukájuk nem tud kiszakadni a konditerem-fodrász-műkörmös-barátnőkkel kávézgatós időbeosztásából. Most akkor őrájuk kéne felnézni, mert a családot választották a karrier helyett? Elég vicces.
Vannak közöttünk, akik megengedhetik maguknak, hogy a munka és a család között válasszanak, vannak, akinek ez nem adatott meg vagy nem is kívánják ezt a luxust. Az élethelyzetek nem fekete-fehér válaszokat várnak, nem kellene pálcát törni egyik felett sem, és pláne nem kéne pártokra szakadni ebben a kérdésben.
Ennyi erővel nyugodtan mondhatná valamelyik női híresség, hogy az a férfi, aki nem tudja eltartani a családját, nem ér egy fabatkát sem. Hogy „annyit érsz, amennyid van”. Ja! Hogy ezt már mondták is? Igaz, hogy nem nő mondta, hanem olyan férfi, akinek a felesége valószínűleg választhatott ebben a kérdésben (is).
Szolga Mária
