Képek tömege vesz körül bennünket. Könyvben, újságban is inkább a fotót keresi már a szemünk, mint a szöveget. A számítógépről nem is beszélve. A látvány korszakának is szokás nevezni a 21. századot. A képek értelmezésével, rejtett tartalmaival ma már egész tudományágak foglalkoznak.
Hajdu Franciska veszprémi múzeumpedagógus és múzeumi menedzser szerint éppen ezért sokkal többet kellene foglalkozni a gyerekek vizuális kultúrájának a fejlesztésével, amihez hozzátartozik a művészettörténet ismerete is.
„Folyamatosan annyiféle vizuális inger éri a gyerekeket, hogy meg kell tanulni látni, értelmezni ezeket” – magyarázza. Szeptemberben művészeti tanodát indított Veszprémben a gyerekek látáskultúrájának a fejlesztésére, amit E. H. Gombrichról nevezett el, részint azért, mert életre szóló élmény volt számára az angol művészettörténész alapműve, a magyarul először 1974-ben megjelent A művészet története című könyv, másrészt pedig teljesen magáénak érzi azt a látásmódot, amely a mester sajátja. Idézi is mindjárt Gombrich előszavát: „Ez a könyv azoknak szól, akik szeretnének eligazodni a művészet ismeretlen és elbűvölő tájain. Talán sikerül megláttatnom szépségeit és némi rendet teremteni a nevek, korszakok, stílusok tömegében (…) Írás közben főleg a tizenévesekre gondoltam, akik most kezdik felfedezni a világot a maguk számára.”
Franciska tanodájába óvodás kortól kezdve várja a gyerekeket, két korcsoportban. A foglalkozások tematikája úgy épül fel, hogy elkezdik az őskortól és a második félévre eljutnak az -izmusokig. Nem a lexikális adatok a fontosak, hanem a személyes élmény, a kötődés, és hogy „nevelődjön” a szemük – hangsúlyozza. Együtt megnézik a művészettörténet legfontosabb műveit és a maguk módján értelmezik azokat, mert ezzel is edződik a tekintetük – magyarázza Franciska. A foglalkozás második felében újragondolják, lerajzolják a látott műalkotásokat, illetve a benyomást, amelyet a művek kiváltottak belőlük. – Például első alkalommal, amikor a barlangrajz volt a téma, mondtam a gyerekeknek, követhetik a klasszikus sémát, de ha van valami problémájuk, akkor azt is lerajzolhatják, ahogyan az ősember is azt ábrázolta, amit le akart győzni. De a bölény látványa teljesen lenyűgözte a gyerekeket, egészen megragadta a fantáziájukat. Egyikük óriásmamutot rajzolt, másikuk egészen aprólékosan kicsi antilopfélét. Mindenki a maga módján oldotta meg a feladatot. Egy kislány például geometrikus mintákat, hullámvonalakat és pöttyöket húzott a papírra. Absztrahálta a témát.
Érdekesség, hogy Franciska foglalkozásain nem használnak radírt, mert nem szereti, ha törölnek. Ugyanis nem a tökéletesség, inkább a hiteles érzés, mozdulat, gondolat inkább a cél. – Nem baj, ha félrehúzzák a vonalat. Nézzünk meg egy Picasso-rajzot, azon sincs „jó” helyen az emberek szeme. Mégis milyen kifejező. Nem egy rajzműhelyt szeretnék működtetni, mert arra már vannak kialakult stúdiók a városban, ahol megtanulnak tökéletes csendéletet, portrét készíteni. Nekem nem ez a célom. Nem is a kézügyességüket akarom fejleszteni, hanem a szemüket. Elméleti bázist adok nekik, egy látásmódot, amit beszélgetéssel is megerősítünk. Amikor elkészülnek a munkák, akkor beszélgetni kell róluk, nem csupán a sajátjukról, hanem a többiekéről is.
Hajdu Franciska esztétaként és múzeumi menedzserként diplomázott a pécsi egyetemen. 2010 óta múzeumpedagógiával foglalkozik. A neves pesti kortárs gyűjteményben, a Ludwig Múzeumban kezdte, de volt gyakornok a Műcsarnokban is, majd a Szentendrei Skanzenben és a veszprémi Művészetek Házában folytatta. Tele van jobbnál jobb tapasztalattal, elképzeléssel. Tulajdonképpen már a felnőtteket is megnyerte az ügynek. A nagymamák, akik az öt-hat éves gyerekeket viszik a foglalkozásokra, szívesen ott maradnak, közben nézegetik az Art Magazint, a Műértőt és más folyóiratokat, vagy a Gombrich-féle művészettörténetet lapozgatják. – Ha jól bejön, szívesen nyitok a felnőttek felé is – válaszolja arra irányuló kérdésemre, hogy nem gondolt-e esetleg felnőttképzésre is? – Egy művészeti filmklubnak van a közeljövőben reális esélye – fűzi hozzá. Aztán elmondja még, hogy mind a várostól, mind a Művészetek Házától erős szellemi támogatást kapott a művészettörténeti foglalkozások létrehozásához. – Találkoztak az elképzelések. A nagy cél: művészetkedvelő közönséget nevelni, beleértve a szülőket és nagyszülőket is.
A Gombrich Mester Művészeti Tanodájáról, amely Hajdu Franciska egyéni vállalkozásaként működik, bővebb információ a Facebookon található. Keddenként öt órától vannak a foglalkozások a felújított VMK-ban. A tervek szerint egy óvodás és egy első-második osztályos csoport alakul. Továbbra is várja a jelentkezőket a kalandozásra a művészetek világába. Szeretné, ha minél többen jelentkeznének, hiszen a világ és önmagunk megismerésében nagy segítségre lehet a kreatív hozzáállás és a jó ízlés, ami itt formálható. Nem árt, ha az ember gyereke képes felfedezni az összefüggéseket és értékelni tudja, amit lát.
