Sárika évek óta eljön hozzánk, bemutatja aktuális barátját. Nem tudom, mivel nyertük el a rokonszenvét, mi ez a bizalom részéről, mikor az infrastruktúra semmit sem javult: lehangoló az előtér, a villany éppen hogy pislákol, a nappaliban meg csak az egyik radiátort lehet használni. Igaz, alaposan megizzadtam azért, hogy a másikat ne lehessen. Annak idején egy falmélyedésbe szerelték a gázosok, a hőszabályzónak már nem maradt hely, egy menetes műanyag kupakkal helyettesítették. Csakhogy a kupak kilyukadt a használattól, a szeleprúd kibújt a lyukon, vigyorog, mint egy kisördög. Ömlik a meleg, ha kell, ha nem. Kétórás küzdelem után egy inggombbal most végre sikerült elzárnom a radiátort. Tessék, fogja meg, jéghideg! Az ágynemű garantáltan tiszta, friss, ropogós, szinte beszélget. Képtelenség aludni alatta. Tegnap húzta át a feleségem.
Itt töltenek egy éjszakát, aztán magát sem látjuk többé. Akivel Sárika beállít hozzánk, annak egy-kettőre nyoma vész. A nevét is elfelejtjük, mint a rokonszenves mérnökét, akit tavaly mutatott be Sárika. Annyira szórakozott volt, hogy nem emlékezett, hova beszéltek meg randevút, és Sárika hiába várakozott a dermesztő hidegben egy órát, még csak felhívni sem tudta, mert a telefonját nem vitte magával.
Sárika ragaszkodik az elképzeléséhez, a férfi igenis legyen férfi, hallgasson az okos szóra! Ebből nem enged, és ha ezen összevesznek, és tettlegességre kerül sor, nem árt, ha tudja, hogy Sárika fekete öves. Csak nem hivalkodik. A szerénységet otthonról kapta, mint a húsételek iránti közömbösséget.
Már többször megbeszéltük a feleségemmel, hogy leállítjuk Sárikát, ne hozzon ide senkit, vannak erre a célra megfelelő helyek a városban. A mi házunk nem kupleráj. De valahogy nem visz rá a lélek, hogy elutasítsuk. Pedig sajnáljuk azt a sok jóravaló fiút, hiszen előbb-utóbb elmaradoznak.
Domján Gábor
