Kék / Közérzet · 2016.03.31.

A Kúria hülyének nézi az állampolgárokat

A Kúria nyíltan lehülyézte a magyar állampolgárokat annak reményében, hogy az Orbán–Habony rezsimben nyugodtan folytatódhasson tovább a lopás – fogalmazott Kész Zoltán. A térség független országgyűlési képviselőjétől megtudtuk, hogy a Kúria is elutasította azt a kérdését, amely a hivatalban lévő polgármesterek hozzátartozóit kizárta volna a bruttó 100 millió forint feletti értékű közbeszerzési eljárásokból (és amely kérdésnek a feltevését a Nemzeti Választási Bizottság ezt megelőzően már korábban megakadályozta).

A kérdés révén meggátolható lett volna, hogy a Mészáros Lőrinc-féle alakok saját rokonaik zsebét tömjék ki az adófizetők pénzével, a Kúria azonban megakadályozta, hogy ebben a kérdésben elindulhasson az aláírásgyűjtés. Többek között azzal indokolták, nem várható el az állampolgároktól, hogy különbséget tudjanak tenni bruttó és nettó között – közölte Kész Zoltán.


Két kérdés esetében azonban folytatódik a már megkezdett aláírásgyűjtés. A Lopásgátló népszavazás meg fogja akadályozni az állami földek további széthordását, valamint azt, hogy az állami vállalatokból hatalmas fizetésekkel lopják ki a közpénzt. Az állampolgároknak így is lehetőségük lesz kimondani, hogy elegük van az országot rokonok és barátok között felosztó Orbán–Habony rezsimből – fogalmazott a független országgyűlési képviselő.






[fbcomments]