Közérzet / Életmód · 2015.06.05.

A kukának is vásárolunk

Mostanság a vasárnapi zárva tartás miatt kapnak az emberek költekezési rohamokat – amely kényszer korábban csak az ünnepek közeledtével hatalmasodott el rajtuk –, s észre sem veszik, mikor lépik át az ésszerűség határát. Saccolgatják, elegendő lesz-e a kaja – úgy tűnik, nem –, s amikor már majdnem  felrobbant a hűtőszekrény, eldöntik, ezentúl visszafogják magukat. De nem.

A pénzcentrum.hu számításai szerint a magyarok háztartásonként csaknem 100 kilogramm élelmet dobnak ki a szemétbe, s ha úgy vesszük, hogy egy kiló élelmiszer átlagosan 500 forintba kerül, akkor ez családonként évi mintegy 50 ezer forint. Azaz, csaknem egyhavi minimálbérért vásárolunk a kukának. És akkor még nem szóltunk az élelmiszerüzletekből kikerülő, a becslések szerint négyezer tonna élelmiszerről, amelyek a lejárt eltarthatósági idejük miatt kerülnek a kukákba.

Mondom, újra meg újra a boltban, meg a piacon kötünk ki. Csak napokkal később, amikor biológiai felhasználórendszerünk a hétvégi vagy ünnepnapi ételmaradványok feldolgozásával van elfoglalva, s ránézünk a kukára, fel-feldereng bennünk némi értelem. Kezd gyanússá válni, hogy vásárlási kényszercselekvéseink következtében  időnként úgy költekezünk,  mintha milliomosok lennénk.

A szakemberek szerint az ország 1,8 millió tonna olyan hulladékot „gyárt” , amelyet az élelmiszeripar, a kereskedelem és a vendéglátás szemétnek minősít. Ugyanakkor Magyarországon nagyon sokan éheznek. Az Eurostat három évvel ezelőtti  felmérése szerint a magyar lakosság 26 százaléka nem jut legalább kétnaponta húshoz (azóta csak rosszabbodott a helyzet) vagy annak megfelelő vegetáriánus ételhez, ők az úgynevezett minőségi éhezők. „A pazarlás másik arca az éhezés”, mondják a szakemberek: nálunk legalább két és fél millió ember zsíros kenyéren él. Sok családban telente választani kell a fűtés és a táplálkozás között. S míg felmenőink, akik ínséges háborús éveket éltek át, a legkisebb kenyérdarabot sem dobták szemétbe, ma más a helyzet. Elegendő belenézni egy-két kukába a villanegyedek környékén.

freegan

Európában már sok helyen virágzik a „freegan” nevű luxuskukázási mozgalom (az USA-ból indult ki), amelynek már Magyarországon is vannak tagjai. Elsősorban a piacokon zárás előtt, illetve az élelmiszerboltok kukáiból gyűjtik össze a megmaradt, de még fogyasztható állapotban lévő élelmiszert. Ezt egyrészt saját fogyasztásra, de gyakran jótékonysági célra használják fel – többek között hajléktalanoknak, rászorulóknak főznek belőle. Honlapjuk is van, ahonnan tájékozódhatnak a napi aktuális kínálatról: http://freegan.info/what-is-a-freegan/freegan-events-in-new-york/ és információkat is kaphatnak a freeganek: ask@freegan.info

Tízéves a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (www.elelmiszerbank.hu/), az Együnk Egymásért adománygyűjtő akció során 3,6 millió adomány gyűlt össze, amelyből 35 ezer nélkülözőt tudtak segíteni tartós, illetve közeli lejáratú élelmiszerekből összeállított csomaggal.






[fbcomments]