Ma már szinte nincs olyan beszélgetés, amelyben ne említenék a Facebook, a YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat. A közösségi média olyannyira mindennapjaink részévé vált, hogy itt beszélgetünk ismerőseinkkel, nézünk filmeket vagy éppen olvasunk híreket.
Mindennapjaink mellett vásárlási szokásainkat is befolyásolják ezek a felületek, vállalkozóként, cégként azonban nem minden esetben a leghatékonyabb módon vagyunk rajtuk jelen. A közösségi média nagykönyve esettanulmányokon és feladatokon keresztül bevezeti a felhasználókat a közösségi média minden aktuális kérdéskörébe, az oldalak kiválasztásától a trollok kezelésén át a nyereményjátékokig.
Klausz Melinda, a könyv szerzője 2007 óta foglalkozik közösségi média marketinggel, 2008 óta blogol, élete első Facebook-hirdetését pedig 2009-ben hozta létre. Cégét, a Klausz Social Groupot a Magyar Marketing Szövetség 2015-ben két KKV-Marketing Gyémánt díjjal is kitüntette közösségi média marketing megoldásai és eseménykommunikációja miatt. (Korábbi írásunk a díjról itt olvasható.)
A közösségi média nagykönyve című kiadvány bemutatója március 16-án 18 órakor lesz a Marica Kávéház és Étteremben. A bemutatóra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (Regisztráció itt.) A könyv 20 százalék kedvezménnyel előrendelhető itt.