Van egy jó és egy rossz hírem.
Kezdem a jóval. Veszprém egyik arca ez a turisztikailag frekventált terület, nagy gonddal ápolt zöld felületek, park. Mindenütt tisztaság, a füvet mintha manikűrollóval nyírták volna, sehol egy szál gaz, a fákon a levél is úgy nő, ahogy a biológiakönyvben meg van írva. Minden szép és jó, a szemnek kellemes a látvány. Szóval káprázatos.
Folytatom a rosszal. A város másik arca, mindössze pár száz méterrel arrébb, mellközépig érő szúrós, tüskés gazzal, elhanyagoltan, mondhatnám, gazdátlanul, pollentanya bokatörő gödrökkel, a méteres szutyokban szemét. Semmi sem szép és semmi sem jó, hervasztó látvány. Persze, erre már nem járnak turisták. Erre „csak” mi, veszprémiek sportolnánk, kutyát futtatnánk, sétálnánk – ha tudnánk.
