Az életben való folytonos talpra landolást – saját tapasztalataim szerint – semmi nem segíti annyira, mint ha az embert ötévente költöztetik a szülei. Embergyerek megtanul még jó időben alkalmazkodni, nem túlzottan kötődni és gyorsan összepakolni. És mivel minden iskolámat dupla annyi emberrel jártam, mint más, ezért dupla annyi osztálytalálkozóm is van.
A legutóbbi, legemlékezetesebb osztálytalálkozóm a második általános iskolám helyszínén volt, ahonnan 16 évesen vontattak el a szüleim. Azért vontattak, mert itt álltam ellent leginkább. Ez volt az utolsó lakhelyem a Hegy mellett.
Persze egyáltalán nem akartam vinni a lányokat – és nagyon örültem, hogy ők pont arra a hétvégére terveztek csajos bulit Egerbe. A ‘pestibarátnőim’ eléggé keményen tolják a csajos bulikat (is), mikor legutoljára voltak például nélkülem Egerben, a másnap őket megállító rendőrrel az alábbi beszélgetést folytatták az M3-as autópályán: „Hova mennek?” „Egerbe.” „Hölgyem, ez a Budapest felé tartó oldal.” „Akkor oda”. Gondoltam, ez falura talán sok lesz, ezért tiltakoztam –, de hát Egerben már voltak, falun meg még soha. Így aztán jöttek.
A falu kb. 700 lakosú, egy főutca, kb. 6 mellékutca, 3 (!) kocsma, két templom, egy gólyafészek és egy kút a falu közepén. Ezen hozzávalók segítségével egy röpke fél nap alatt a később „Gólyáslányok” néven elhíresült különítmény több hónapra elegendő történést produkált többünk életében.
Az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy ha már három kocsma van, majd elleszünk valahogy külön is, elindultam hát egyedül. Utánam a ‘pestilányok’, négyen. Ebből hárman mindössze 627 méterrel mögöttem és immáron felügyelet nélkül, sikeresen telibeguanóztatták magukat. A gólyafészek alatt ámuldozva, az onnan rájuk visszaámuló kölyökgólyákkal. Szerencsére gyorsan megtalálták a kutat, ahol gyorsan melltartóra vetkőzve megfürödtek és kimostak, amely eseményről több lelassító-elhaladó autós és ők maguk is részletes videofelvételt készítettek. Az artézi víztől új erőre kapva újra útnak eredtek, a három kocsma közül kettőben – amelyekben nem volt osztálytalálkozó – ezt-azt fogyasztottak, majd kizárásos alapon megérkeztek abba is, ahol volt.
Először még a bokrok mögül, elektronikusan rögzítették, ahogy több évtizedes barátaimat és más érdeklődőket világosítok fel a fogorvoslás tudományának jelenlegi állásáról, de végül aztán csak felfedték magukat.
A fogorvos dologra – jelzem – azért volt szükség, mert úgy láttam, emitt vidéken nem járnak hozzá elegen – hát gondoltam, itt az idő, hogy valaki elküldje őket. Ha már úgyis erre járok, ugye. Csilla barátnőm szerint még jó, hogy ezen a ponton kijöttek a bokrok mögül, mert úgy látta, még pont egy darab embernek mondhattam volna a kocsmában, hogy „csináltassadmegafogadatöcsém”, mielőtt – 30 éve töretlen helyi félelmetes hírem ide vagy oda, de – jól nyakon vágnak.
Az est hátralévő részében további móka, kacagás, karaoke és lakodalmas táncolás történt, majd mikor elértük azt az állapotot, mikor az ember olyannyira eggyé válik az univerzumban lakozó egyetemes szeretettel, hogy fogászati állapottól függetlenül is mindenkivel csókolózni akar, de legeslegfőképpen a szemébe mondani, hogy mennyire tiszteli mint embert, na, itt egyszer csak én hazatranszponáltam.
Másnap reggel a fényérzékeny stádiumot citromos sörrel átugorva feküdtünk úgy még 8 órát a napon, helyi barátnőm parasztházának kertjében, ahol helyismereti tudásomat fitogtatva próbáltam elmagyarázni, hogy amit az udvaron látunk, az régen egy disznóól volt. Senki nem hitt nekem. A Pesti Nők, öregem, egyszerűen képtelenek felfogni, hogy a disznóólnak lehetnek lábai. Az meg aztán, hogy a disznó hogy nem ugrik ki az első nagy ajtón, mikor azt kinyitják a moslékbeöntéshez, végképp meghaladja a képzelőerejüket – demonstráció hiába, vödörrel ÉS a nélkül, nyilván teljesen hiába jártam tanárképzőbe is.
A nap folyamán 13 darab személygépjármű haladt el a ház melletti főúton, mindegyiket megünnepeltük.
Végighallgattuk Nóra barátnőm stand up előadását, hogy általános iskolában ÉN helyi ízes tájszólásban miket mondtam és kiknek. Mindez közvetlen felkelés után, mikor mindenki befeküdt a legnagyobb ágyba – ahova, ahogy korábban említettem, közvetlenül a karaoke gép mellől transzponáltam.
Hazafelé a Faluból felmentünk a Hegyre, és apám régi barátjával megalkudtam a második szőlőterületemre. A lányok megitták rá az áldomást, készült is róluk egy emlékezetes kép, ahogy a Hegy oldalától elrugaszkodva a levegőben ugrabugrálnak. Alattuk a Hegy, felettük az Ég. Legjobb fotó az osztálytalálkozómról.
Ekkor már volt némi sejtésem arról is, hogy kiben lesz majd a Létra.
Németh Éva írása