A fényképezés mindennapi rutinná vált, az okostelefonnal bármikor, bárhonnan könnyedén fellőjük a röptében elkészített fotót az instagramra, a közösségi oldalakra. Van, aki szerint ez a digitális technika azonban problematikus, mert személytelen, uniformizál. Ezért, mintegy ellenszerként, egyre többen fordulnak vissza az analóg fotózáshoz. Az Antropológia és Etika Tanszék Éjszakai egyetemén Zuh Deodáth, az MTA BTK Filozófiai Intézetének kutatója az analóg fotózásról tart előadást február 25-én.
Ebből az alkalomból kértünk villáminterjút a fiatal kutatótól.
– A professzionális fotózásban a hagyományos technika soha nem tűnt el, így vissza sem kellett térnie. Az én személyes visszafordulásom pedig nosztalgiából született. Volt egy Fed 4-es orosz gép a családban, amivel édesanyám fotózott. Amikor rájöttem, hogy már elajándékoztuk, elhatároztam, hogy ezt nem hagyhatom annyiban, és szerzek magamnak egy legalább hasonló tudásút, amivel elkezdhetek gyakorolni. Majd egy nagyon kedves ismerősöm adott nekem egy ‘80-as évekbeli Konica Pop hobbigépet, hogy fotózgassak vele, ha már ennyire érdekel a dolog, és ha megtetszik, akkor vegyek valami komolyabbat. Akkor kezdődött, három éve – avat be szenvedélye kialakulásának hátterébe Zuh Deodáth. S mindjárt pontosít is, cáfolva a feltételezésemet: – Nem volt bennem semmi ellenérzés a digitális technikával szemben. Ha nincsenek a digitális gépek adta lehetőségek, én is nehezebben tanultam volna meg fényképezni. A rekesz- és záridőarányokat így tapasztaltam ki olcsón (mert a nyersanyag eléggé drága lett volna), ez adta a magabiztosságot, hogy merjek filmet használni a későbbiekben. Azután vettem több gépet. Egy nyolcvanas évekbeli tükörreflexes Nikon F3-ast, egy kétlencsés, tüköraknás, középformátumú Ljubitel 2-est és egy új Voigtländer Bessát (egyike a kevés még létező márkanévnek, ami alatt analóg gépeket állítanak elő). A Voigtländer külső távmérős, olyan, mint a Fed 4-es volt. Szóval: technikailag visszatértem a gyökerekhez. Ma már főleg ezt használom. Könnyebb és izgalmasabb, mint a nagy tükörreflexesek.
Kérdésemre, hogy mi vonzza a hagyományos képekhez, azt válaszolja, hogy a fotózás történeti és konceptuális háttere. – Nemcsak a fotózás esztétikája hatott rám, hanem az, hogy egy-egy szakfogalom mögött mi bújik meg, vagy az, hogy a fotózásnak, mint tevékenységformának, társadalmi és művészeti gyakorlatnak ki milyen értelmet tulajdonított. Az, hogy ebben is a szavak és fogalmak jelentése érdekel, abból származik, hogy bölcsész vagyok, filozófiatörténettel, eszmetörténettel foglalkozom 15 éve. Ezt a képzettségemet próbálom használni, hogy jobban értsem a hobbimat, ami eleinte a digitális technika adta könnyedségből bontakozott ki.
Egyelőre nincs sötétkamrája otthon, nem úszik előhívóban a fürdőszobája: – A filmeket nem én hívom elő, hanem előhívatom, majd pedig digitálisan dolgozom fel. A negatívokat nem nagyítom, hanem szkennelem, és ezzel szórakozom rengeteget.
Véleményét összefoglalva kijelenti, analóg és digitális technikák között nem lát ellentmondásos, egymást kizáró viszonyt, hasznosan és művészileg is kiegészítik egymást. A „visszatérés”, amiről beszélni fog, inkább ennek a természetes és termékeny viszonynak a felismeréséből fakad.
Aztán végül eljutunk a nyersanyag témájához, amiről kiderül, hogy nagy lehetőséget lát benne: – A lejárt szavatosságú filmek, az olcsó tekercsek a drogéria-áruházakból mind jó dolgokhoz vezettek, amikor használtam őket. Sok száz fajta nyersanyag került ki százféle gyártótól, és mindegyiknek megvan egy-egy olyan sajátossága, amivel lehet annak a művészeti értékét építeni. És nem is a szubjektív látásmódot emelném ki, hanem annak a kiszámíthatatlanságát, ahogyan az anyag reagálni fog a fényhatásokra. A változatosság itt sokkal nagyobb, mint amit sztenderd vagy komplikáltabb digitális szűrőkkel el lehet érni. De persze vannak, akik vitatkoznának velem. Nekik azt tudnám mondani, hogy a nyersanyagfajták sokkal változatosabbak, mint azoknak a gyártóknak a palettája, amelyek digitális szenzort állítanak elő. A filmtekercs kockája és a fényérzékeny lap, lemez, valamint a szenzor ugyanazt a funkciót töltik be, ugyanabból az ötletből származnak, ezt nem szabad elfelejteni. Az analóg technika sajátossága, hogy a képi megjelenítés szintjén nagyon fejlett. A korszerű fényérzékeny anyagok nagyon részletgazdag képeket adnak, és ezt még mindig érdemes kiaknázni – állítja.
Akit részletesebben érdekel a téma, hallgassa meg Zuh Deodáth előadását az Éjszakai egyetemen február 25-én, csütörtökön 18 órától Veszprémben az MFTK épületében (Vár u. 39.).
