A veszprémi Zonta Club őszi programsorozatának legfontosabb rendezvénye immár hagyományosan a november végi Gyertyafényes advent jótékonysági koncert, amelynek bevételét idén a Csolnoky Ferenc kórház betegeinek javára ajánlják fel a szervezők. Pitti Katalin Liszt-díjas Érdemes Művész neve bizonyára sokakat vonz majd az egyetemi aulába november 26-án, de ezt megelőzően is érdemes odafigyelni a klub programjaira.

November 14-én 11 órakor a Zonta Veszprém kezdeményezésére, a Pannon Egyetem Fizikai és Mechatronikai Intézetének szervezésében Verebélyiné Dósa Melinda fizikus, a Zonta Világszervezet Amelia Earhart-ösztöndíjasa – ezt a támogatást a magyar nők közül elsőként nyerte el – tart előadást Tomboló űrkorszak, naprendszerkutatás címmel az egyetemen. A fiatal, háromgyermekes anyuka kutatási területének legfontosabb kérdéseit és eredményeit ismerteti, részletesen elemezve a világegyetem fizikai folyamatainak Földünkre gyakorolt hatásait.

Ugyanezen a napon, tehát november 14-én délután három órától Kardos Klára pszichológus szakértőt hallgathatják az érdeklődők a Gizella Hotelben (Jókai utca 48.), aki A bántalmazás felismerésének dilemmái címmel tart előadást. Az elsősorban pedagógusoknak, segítő munkakörben dolgozóknak ajánlott előadással a veszprémi klub a Zonta Says NO! világméretű kampányához csatlakozva igyekszik felhívni a figyelmet a nőket és lányokat érintő mindennapi erőszakra és segítséget nyújtani a felismeréshez azoknak, akik tehetnek ellene.

November 25-én 17 órára Bottyán Marianna és Gróf Zoltán festőművészek kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket a Petőfi Színház aulájába. A Szín-Játék-Szín Zalától Nagybányáig címmel megrendezendő tárlatot Csák József, a Magyar Állami Operaház magánénekese nyitja meg Hegedüs Valér zongoraművész közreműködésével. A vendégeket Oberfrank Pál, a színház igazgatója köszönti.

Visszatérve a november és az év legkiemelkedőbb eseményére: november 26-án 19 órától a Pannon Egyetem aulájában lép fel Pitti Katalin operaénekes a Zonta Veszprém hagyományos adventi koncertjén, Hegedüs Valér zongorakíséretével. A Pannon Várszínház jegyirodájában, a Hangvillában, illetve az előadás előtt a helyszínen 2500 forintért megvásárolható jegyek adományként szolgálnak a Csolnoky Ferenc kórház betegei számára, a bevételt ugyanis a kórházi betegellátás színvonalának emelésére ajánlják fel a szervezők. A hangverseny szünetében tombolaszelvényeket is árusítanak, a játékon Bottyán Marianna és Gróf Zoltán egy-egy alkotását fogják kisorsolni.

Hozzászólások

hozzászólás