November 13. és 18. között harmadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozót, mely évről évre egyre bővülő programkínálatával várja a Veszprémbe érkezőket és a helyi közönséget.

Az elmúlt évekhez hasonlóan diákszínjátszó csoportokkal, egyetemi színházakkal és felnőtt amatőr társulatokkal egyaránt találkozhatunk a fesztiválon, emellett szakmai beszélgetéseken és koncerteken vehetünk részt.

A fesztivál célja, hogy találkozási pontot hozzon létre az ország különböző régióiból érkező társulatok között és hogy évről évre minél sokszínűbb programot kínáljon a fesztiválra érkezőknek. Az idei találkozó programjait korosztálytól függetlenül ajánlják minden színházat szerető, az amatőr színjátszás, vagy épp a drámapedagógia iránt érdeklődő nézőnek.

Idén találkozhatunk többek között a Szegedi Egyetemi Színház, a Debreceni Egyetemi Színház és a Janus Egyetemi Színház társulatával is, emellett két előadás érkezik a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumból (mindkét előadás a 2018-as Országos Diákszínházi Fesztivál fődíjasa), és jön a PHSZ–Berze Színjátszók nevű csoport Pécsről. Fellép továbbá a KB35 Társulat Inárcsról és a Trainingspot Társulat szintén Budapestről, illetve bemutatkozik a Ptah Theatre társulata is.

A társulatokkal való találkozásra az előadásokat követő szakmai beszélgetéseken nyílik lehetőség, ahol egy háromfős szakmai zsűri és a nézők részvételével beszélgetnek az előadásokról. A III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó zsűrijének tagjai: Hajós Zsuzsa (színházi nevelési szakember), Fekete Anikó (dráma- és kreatív zene tanár) és Upor László (dramaturg, műfordító, egyetemi tanár SzFE).

A találkozó kísérőprogramjaként idén megrendezik az I. Dráma Műhely Napokat, amelyen drámapedagógiai foglalkozások, workshopok és kerekasztal-beszélgetések lesznek. A Dráma Műhely Napok programjai mindenki számára nyitottak, a találkozó vasárnapján azonban elsősorban pedagógusokat, pedagógushallgatókat és a drámapedagógia iránt érdeklődőket várják a szervezők a művészeti nevelés különböző formáival foglalkozó workshopokra.

A III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó szervezői nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a fesztivál során Veszprém kulturális életébe is bepillantást nyerhessenek az ide érkezők, hiszen az előadásoknak és egyéb programoknak olyan, a veszprémi kulturális életet nagyban meghatározó intézmények adnak helyet, mint a Veszprémi Petőfi Színház, a Laczkó Dezső Múzeum, a Dubniczay-palota vagy épp a Pannon Egyetem.

A III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó védnökei Gabnai Katalin, Regős János és Keresztúri József.

A találkozó teljes programja itt megtekinthető. A programokra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a weboldalon, vagy ezen a linken van lehetőség.

 

Hozzászólások

hozzászólás