Gáspár Gábor és Orosz Péter veszprémi fotóriporterek képeiből nyílt kiállítás Budapesten a Bethlen Galériában. Egészen másképp fotóznak táncot azok a fotóriporterek, akik valaha is részt vettek a táncfesztiválon.

Gáspár Gábor, Orosz Péter és Krámer György a megnyitón

Gáspár Gábor, Orosz Péter és Krámer György a megnyitón

A Veszprémi táncok című tárlatot Krámer György koreográfus, a veszprémi táncfesztivál művészeti vezetője nyitotta meg, aki elmondta: a fesztivál előadásai alatt született képek a megfontolt, elvont képalkotó művész és a csípőből tüzelő fotóriporter sajátos egyvelegének végeredményei.

Úgy tisztességes, ha leszögezzük a legelején: teljes mértékben elfogult vagyok. Egy évtizedet dolgoztam velük, a nappalim falán Gábor fotói láthatók, ők nemcsak volt kollégák, hanem barátok is. Az elfogultságom csak fokozható a témának köszönhetően: a mozgás, a tánc, a test, az izmok fizikai szépsége mindig lenyűgözött.

Gáspár Gábor

Gáspár Gábor

Szóval, elsősorban a „fiúk” miatt mentem, nem kérdés, de beszéljünk a képekről. Egy kicsit persze másként, mert képekről beszélni írásban nem könnyű, beszélnek azok maguk helyett, ha eleget nézi őket az ember.

A fiúk a lányokkal táncolnak reggelig / gyerünk Kedves, mutassuk meg nekik” – így szól a kiállítás mottója. S bár egyértelműnek tűnik a rendezőelv, nekem mégiscsak Gábor segítségét kell kérnem a megfejtéshez. Az egymás mellett található képpárok egy mozdulatra rímelnek, egyetlen kivétellel, a fekete-fehér fotón a „fiúk”, a mellette lévő színesen a „lányok” táncolnak. Harmónia, dinamizmus, törékenység, kirobbanó erő, szépség, szenvedély, fájdalom, játék, szexualitás – megannyi emberi érzés, tulajdonság mozdulatokban elmesélve.

Orosz Péter

Orosz Péter

Többször végigsétálok a képek előtt, az egyik oldalon a piros kanapés kép előtt ácsorgok hosszabban, és azon kapom magam, hogy cseppet sem csodálkozom, miért van hatással a férfiakra a „kis fekete ruha”, izmos, hosszú lábon magas sarkú cipő kombináció, majd azon morfondírozok, hogyan lehet ennyi érzékiség és dinamizmus két, kanapén ücsörgő nő lábaiban. Megfejtés híján inkább továbbhaladok.

Aztán ott van Ladányi Andrea. Nehéz szavakat találni arra a nőre. Táncból van az egész teste, nem hiszem, hogy létezik érzelem, amit ne tudna mozdulattá transzformálni. Leragadtam a testénél. A kidolgozott izmoknál, a lábain dagadó ereknél, a fonott kalácshoz hasonlító comboknál és a gyönyörűen definiált izmoknál a karján. Végül is nyilvánosan nem ciki női testben gyönyörködni – mentettem fel magam, és ezek a képek majd biztosan bevillannak az elmémbe, amikor edzésen kettővel kevesebbszer akarnám felemelni a súlyzókat.

Látszik, mindketten évtizedek óta fotóznak előadóművészetet, sportot, mozgást. Mint ahogyan Krámer György elmondta: a veszprémi összművészeti fesztiválon született az ötlet, hogy ne csak a táncosok, hanem az előadásokat fotózó fotóriporterek is „versenyezzenek”. Filmen és fotópapíron, fekete-fehérben indult a történet, s ahogyan a koreográfus fogalmazott: egészen másképp fotóznak táncot azok a fotóriporterek, akik valaha is részt vettek a táncfesztiválon.

Hiszek neki.

Úgyhogy csak azt tudom ajánlani, hogy ha Budapesten járnak, a Keleti környékén, akkor nézzék meg a kiállítást. Elfogultság nélkül mondom.

Kiss Nikolett

Hozzászólások

hozzászólás