Festői világa senkiével sem téveszthető össze. Vidám-szomorú figurái, színhasználata, bohókás-szívszorító történetei és konzekvenciái feltétlen figyelmet érdemelnek. Változatos témájú képein a figurák zenélnek, táncolnak, sportolnak, házasodnak-válnak, vagy éppen egy hrabali kocsmában söröznek. A megyei Prima-díjas Debreczeny Zoltán festőművésszel beszélgettünk.

Képeivel – ahogyan mondja – legalább egy centi mozgást szeretne elérni. Arra a centire gondol, amennyivel a néző szája sarka elmozdul a festményeit szemlélve, más szóval lehetőleg pozitív érzelmeket szeretne kiváltani.

Szívesen tolja más művészeti ágak múzsáinak szekerét. Jó kezdeményezések, gyűjtések, karitatív akciók szervezője vagy követője, fáradhatatlanul verbuvál kötetlen művészközösséget. Sajnálattal, de megértéssel tapasztalja, hogy gyakori a lelki energiákat pocsékoló meg nem értés, felesleges távolságtartás, széthúzás, dohos rivalizálás a kultúra köreiben.

– Jobb lenne örülni egymás sikereinek! – jegyzi meg.

Kedvenc történetét meséli:

– Elmegy a festő a város bölcséhez. Ide figyelj, mester! Én egy festő vagyok, meg a szomszédom is az. Hetente festek egy képet, mint a szomszéd. Pont akkorát, majdnem olyat, mint ő. Tartok két növendéket, évente rendezek egy kiállítást, mint a szomszéd. Mitől van az, mester, hogy mindent épp’ úgy teszek, mint a szomszédom, mégis neki megy jobban a bolt, épül a karrier? Egyszerű a válasz, fiam: a szomszédod csak egy karriert épít, te meg kettővel foglalkozol, az övével és a sajátoddal is.

Talán ez a szemlélet és tenni akarás az, amely miatt tavaly Prima-díjra jelölték Debreczeny Zoltánt, és amiért a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta.

– Nem vittem sokra, de sohasem sodródtam – fogalmazza meg ars poeticáját. – Festőként éppen olyan tudatosan, pontosan illik dolgozni, számolni, mint mérnökként, mesteremberként vagy vállalkozóként. Folyamatosan törekszem jóban lenni a lelkiismeretemmel, semmilyen megbánnivalóm nincs, mindig számolok tetteim, szavaim következményeivel.

Büszke felmenőire, sokat idézi bölcsességeiket és tiszteli a családi hagyományokat. Megérkezésünkkor éppen a nagyapjától örökölt csillárt tisztogatja, hogy az régi helyére kerülve az unokáinak adjon fényt.

Hogyan is indult ez a nagyon szabálytalan művészpálya? Debreczeny Zoltán nagyapja vasárnapi festő, hétvégi zenész volt (egyébként tisztes polgári foglalkozást űzött: jogászként dolgozott), Zoltán szerint nővére is fantasztikusan rajzolt, de a festészettel igazából Kallai Sándor fertőzte meg:

Sparhelt. Témához a keret

Sparhelt. Témához a keret

– A lányok futottak utána, ami nagyon vonzóvá tette számomra a festészetet, de annak idején gondolni sem mertem arra, hogy ez a játék számomra élethivatássá is válhatna. A Lovassy jó alap volt. A főiskola után a városházára kerültem, ahol város- és színház-rekonstrukcióval, műemlékvédelemmel foglalkoztam, munkám révén pedig megszámlálhatatlanul sok remek emberrel találkoztam. Később ipari alpinistaként dolgoztam, magam is terveztem házakat. Amikor ezek a munkák megszűntek, ki kellett találnom, mi az, amit egyedül is tudok csinálni és megélek belőle.

Harminchat évesen, 1987–1988 körül a legnagyobb meglepetéssel tapasztalta, hogy festményei tetszenek az embereknek, így ezen az úton indult tovább.

– Festészeti hiányosságaimat a történeteimmel kompenzáltam. Nyitott vagyok és kíváncsi, így mindig akad újabb történet, amit megfesthetek. Az első perctől egy irányba haladok. Magányos foglalkozás ez, de mindig közösségben létezem.

Debreczeny Zoltán 1991-ben Veszprémbe hívta kiállítani német, olasz, francia művészbarátait. A pozitív fogadtatás után Münchenben alakult meg az azóta is létező és évente együtt dolgozó, kiállításokat rendező, profi művészekből álló Frequenzen csoport. A csoport megalakulásának 25. évfordulóját idén szeptemberben Veszprémben ünnepli.

A csapat tavalyelőtt a Betekints-völgyben találkozott a veszprémiekkel. A sok-sok együtt töltött óra pillanatait Baumann Béla örökítette meg.

– Ennek a társaságnak a szemléletét szeretném hazahozni – jegyzi meg. (A csoport honlapját itt tekinthetik meg.)

A Nyitott műterem megalapítására egy, a Montmartre-ről szóló filmecske ihlette:

– Sikátor, utcakő, lejtő, templom Veszprémben is van, nem csak Párizs művésznegyedében. Miért ne telepedhetnénk ki mi is a város utcáira, találkozhatnánk a sétálókkal, művészetkedvelőkkel? Veszprémben a kanonizált művészetnek a Vass-gyűjtemény és a Dubniczay-palota ad helyet, de megtalálható a giccs is a megyeszékhelyen. Mi megkerestük e kettő között a helyünket, és nincs más célunk, mint hogy jól érezzük magunkat.

Ízelítő a Nyitott műterem munkájából:

Egy percig sem tétlenkedett, amikor megtudta, hogy gyűjtés indul a Hangvilla koncertzongorájának megvásárlására. Megírta a Zongoradal szövegét (a zenét Süle Zsolt szerezte), és megfestette azt a képet, amelyet felajánlott az árverésre.

Az árverésre felajánlott festmény

Az árverésre felajánlott festmény

Debreczeny Zoltánt legutóbb az ÉSTE inspirálta: Trócsányi Gergely és Süle Zsolt meghatározhatatlan műfajú, remek produkciójához készített illusztrációkat. A dalok ihlette festmények díszítik az előadás zeneszámait tartalmazó lemez mellékletét is. Az egyre népszerűbb, mind szélesebb rajongótábort maga mellett tudó zenés „műfajtalankodás” legközelebb a Latinovits–Bujtor Játékszínben lesz látható február 4-én este 8 órakor.

Az ÉSTE-produkció a Latinovits–Bujtor Játékszínben, a háttérben Debreczeny Zoltán Kerekedi pecások című festménye

Az ÉSTE-produkció a Latinovits–Bujtor Játékszínben, a háttérben Debreczeny Zoltán Kerekedi pecások című festménye

Végül a hatvan pluszos korosztály véleményalkotói, véleményformálói felelősségét említi:

– Ebben a korban nem szerencsés befelé dohogni, sunnyogni. Az építőnek, jobbítónak szánt gondolat kimondható, az idő múlásával szerzett rossz tapasztalatok – a figyelmeztetés szándékával – megosztandók a fiatalabbakkal.

– Veszprém nem elég jókedvű város, tennünk kell azért, hogy ezen változtassunk! – folytatja a gondolatot határozottan. – Ami van, azzal nincs bajom: a jó emberekkel, a jó színházzal, a profizmussal egyes területeken. Ami lehetne, de nincs rá pénz, no, ahhoz kellene a kreativitás, a derű. Ami nincs, de lehetne, ráadásul ingyen van, azzal már több a bajom. Sok helyütt hiányzik az emberség, a tisztesség, a mosoly, ami tényleg csak szándék, elhatározás kérdése.

A pincérfutás is megihlette

A pincérfutás is megihlette

Debreczeny Zoltán igazi ős-veszprémi: csak főiskolai tanulmányai idején hagyta el szülővárosát, egész eddigi életét a Rózsa utcában élte. Barátságos műterme nejének, Lehóczki Laura grafológus trénernek is munkahelyül szolgál. Szívesen látnak betérő képnézegetőket, élménykereső turistákat.

Debreczeny 1989 óta számos egyéni kiállításon mutatkozott be, és sok közös tárlaton vett részt pályatársaival, barátaival megye-, ország- és Európa-szerte.

Hozzászólások

hozzászólás