Tényleg nem akartam erről írni. Egy „kolléga” munkáját kritizálni nem túl elegáns, és különben is, az nem baj, ha nem értünk egyet a világ dolgait illetően, ahogyan az sem, ha téved valamiben. Velem is előfordult már. Egy hiba azonban más, mint az olvasók szándékos félretájékoztatása. Az már mindennek a teteje. Pontosabban a legalja.

Azt mondja a felelős szerkesztő úr évértékelő/évindító (?), véleményközlő és -formáló írásában, hogy míg Európában a „migránsok” miatt véresre sikeredett 2016 vége, addig kis hazánkban szárnyal a gazdaság, egekbe szökik a minimálbér és soha nem látott összefogással zavartuk el a nem ide és nem Európába való elemeket. Remélem, értik a naiv szellemi teljesítménnyel összetákolt összefüggéseket. A párhuzam egyszerű: a hanyatló nyugaton nem volt kvótanépszavazás (meg remek kerítés), és különben is, nem nagyon akarják arrafelé meghallani a magyarok intő szavát, így ott csupa rossz dolog történt, a határainkon belül viszont minden szép, minden jó, virágzik a gazdaság, kinyílott a pitypang. Megírjuk.

A felelős szerkesztő úr jegyzetéből kiderül, a csodálatos kormányzati intézkedések egyikeként soha nem látott magasságokba emelkedett január 1-jétől a minimálbér, egészen pontosan 127 500, azaz százhuszonhétezer-ötszáz forint lesz, a szakképzettséget igénylő pozíciókban pedig a garantált bérminimum 161 ezer, azaz százhatvanegyezer forint lesz. Döbbenet. S ha valaki még mindig elégedetlenkedne, az most rögtön hagyja abba a fanyalgást, mert ezentúl a nyugdíjasok is több pénzt kapnak, kapaszkodjanak meg, havonta 1,6 százalékkal. Tök jól hangzik, nem?  Dehogynem.

A mondat apró, ámde nem elhanyagolható szakmai és szépséghibája, hogy pont a lényeg nem derül ki: az összeg bruttó vagy nettó. Elárulom, bruttó.

Értem én, nettóban az összeg már nem olyan szép, kevésbé használható propagandacélokra. Ugyanis a minimálbéres munkavállaló (1,3–1,5 millió ember) 84 755 forintot kap kézhez, a garantált bérminimumot keresők pedig 107 065-t. Jó, jó, jó, persze, mit kötözködök én itt már megint, kit zavar az a negyven-ötvenezer forint különbség havonta? Aprópénz, nem? Mondjuk, ha azt nézem, hogy egyesek szerint meg lehet élni negyvenhétezerből, akkor annyira nem apró. Akkor meg kimondottan kevésnek tűnik, ha tudjuk, hogy az uniós tagállamok közül mindössze négy kullog utánunk, a többiek a minimálbér terén (is) megelőznek minket, még Szlovákia, Lengyelország, Horvátország vagy éppen Szlovénia is.

És nem annyira szívderítő az a nyugdíjak esetében említett 1,6 százalék sem. Lehet örömködni az emelés miatt, de újságíróként illene a tények mögé nézni. Ma Magyarországon több mint egymillió nyugdíjasnak kevesebb a nyugdíja százezer forintnál, közülük 73 ezer embernek pedig kevesebb, mint ötvenezer forintot visz havonta a postás. Nem kell komolyabb matematikai tudás ahhoz, hogy kiszámoljuk: eszerint a kétmillió nyugdíjas felének ez az emelés havonta 1600 forint körüli összeget jelent. Ezerhatszáz forintot. Van, akinek ennyit sem. Ugye, nem kell elmondanom, hogy ez hány kiló kenyérre vagy mennyi gyógyszerre elég?

Így már kicsit máshogy fest a kép, ugye? Azt csak sejteni vélem, hogy ezekkel a pluszadatokkal „mindössze” az a baj, hogy így kevésbé hangzik jól a propagandaduma. Azonban az olvasókkal közölt információ, az ő tájékoztatásuk így és csak így valós.

Drahos Nikolett

Hozzászólások

hozzászólás