A mezei futásé lesz a főszerep vasárnap Nemesvámoson, ahol a VEDAC két rangos versenyt is lebonyolít.

Az óvodáskorúaktól egészen a felnőttekig minden korosztályt várnak november 11-én 10 órától a Mezei Futó Liga harmadik fordulójára, a Vesz-Mont Group Kupára, valamint a Sport XXI. Program Közép-dunántúli Régiójának mezei versenyére.

A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club harmadik alkalommal ad otthont a mezei futó liga sorozat egyik fordulójának, viszont ezzel egy időben első ízben rendezi meg a Sport XXI. program mezei versenyét.

A Sport XXI. versenyre U11 és U13-as korosztályokat várnak, a résztvevőknek 1500 és 2250 méteres távokat kell teljesíteniük. Egyéni és csapatversenyt is hirdetnek: klubonként nyolc futó helyezési pontjainak összegét nézve alakul ki a végső sorrend. Az U13-asoknál legfeljebb négy fiú eredménye számít bele a helyezésbe.

A mezei futó liga sorozat harmadik fordulója kölyökfutással indul 11.45-kor. A 2010/2012-ben született gyerkőcöknek 1000 méteres etapot kell teljesíteniük.

A serdülő korosztályban a lányok három kilométert, a fiúk négyet futnak. Az ifjúsági ligában nemek szerint négy és öt kilométer vár az indulókra, a junior és a felnőtt nők öt kilométeren, míg a junior és felnőtt férfiak hét kilométeren mérik össze erejüket.

Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója elmondta, új útvonalat kellett kijelölni, mert a tavalyi egy részén épült meg az új óvoda:

Nem szerettünk volna új helyszínt keresni, mert Nemesvámos remek házigazdája a versenynek. Az új pálya kijelölése új kihívásokat is jelentett, mert az út egyes szakaszai átvezetnek a patakon, így két átmeneti hidat is fel kell építenünk. Az ötlet és a kivitelezés Szemán János kollégám munkáját dicséri, valamint támogatókat is találtunk, akik az építési anyagokat adják.

Az ország minden pontjáról több mint háromszáz indulót várnak a szervezők. A VEDAC természetesen minden korosztályban indít versenyzőket, akik több kategóriában is éremesélyesek.

Hozzászólások

hozzászólás