Egyetlen veszprémi résztvevője lesz a hamarosan kezdődő ifjúsági olimpiának. Péringer Márk, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club diszkoszvetője is letette esküjét a magyar csapat tagjaként.

A 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon 79 fős magyar küldöttség vehet részt Buenos Airesben október 6-ától. A viadalig rohamosan fogy az idő, így a kvalifikációval rendelkező sportolók már túl vannak az eskütételen is.

Mozsdényi Dávid, Péringer Márk edzője elmondta, sajnos ő nem tud elutazni Argentínába, de az ünnepélyes eskütételre elkísérte tanítványát.

Az eskü szövegét korábbi és aktív olimpikon sportolók mondták elő: Kulcsár Krisztián vívó, Cseh László úszó, Karakas Hedvig judós, dr. Kamuti Jenő vívó, Berki Krisztián tornász, Kovács Katalin kajakozó, Fábián László öttusázó, dr. Baji Balázs atléta, Kökény Beáta kézilabdázó, Imre Géza vívó és Vörös Zsuzsanna öttusázó – ezúttal videón keresztül.

Nagyon felemelő és tiszta pillanatokat éltünk át – mondta a tréner. – Örömteli, hogy Márk és társai már ilyen fiatalon bepillantást nyerhetnek az olimpiai hangulatba. Olimpián részt venni minden sportoló álma. Igaz, ez még ifjúsági viadal, ám mondhatjuk azt is, ez az előszobája a felnőtt ötkarikás játékoknak.

Márk október 2-án kel útra, addig még dobókörbe áll a hétvégi Kis Károly emlékversenyen, valamint jövő héten egy szombathelyi erőpróbán is.

Szerencsére Márk teljesen felépült a bokaszalag szakadásából, és teljes erővel készül az argentínai megmérettetésre. Az edzéseken már kiválóan teljesített, 55–56 métereket is dobott. Szeretném, ha az említett két versenyen új egyéni csúcsot dobna, most 53.60 méter a legjobbja. A formaidőzítésünk csúcsa az olimpiára esik, ott pedig bármi megtörténhet – bizakodott a tréner.

Mozsdényi Dávid kifejtette, az ifi olimpián új rendszerben bonyolítják le a dobószakág versenyeit. Október 8-án és 10-én is dobókörbe hívják a résztvevőket, akik mind a kétszer négyszer próbálkozhatnak. A nyolc dobást követően a két legjobbat összeadják, abból átlagot vonnak, és így alakul ki a végeredmény.

Ez a rendszer azért is jó, mert ha egyik nap esetleg nem úgy sikerülnek a dobások, ahogy a sportoló várta volna, ott a lehetőség a javításra. Ugyanakkor, aki a legjobb akar lenni, annak nem elég egyszer nagyot dobni. Átlagon felüli eredmények szükségesek ahhoz, hogy valaki a dobogóra álljon – vélekedett az edző.

A harmadik – egyben első nem ázsiai helyszínű – nyári ifjúsági olimpia több mint 4000 sportoló részvételével 12 napon át tart majd október 6. és 18. között. A fiatalok 32 sportágban, 286 versenyszámban összesen 1250 érméért fognak megküzdeni. A 79 fős magyar küldöttségből tizenhatan az atlétikai számokban indulnak. Péringer Márk az egyetlen diszkoszvető.

Hozzászólások

hozzászólás