Július 5–8. között Győrben, az Olimpiai Sportparkban rendezték meg az atléták U18-as Európa-bajnokságát, ahol a VEDAC-ot a diszkoszvető Péringer Márk képviselte. A folyamatos fejlődést mutató versenyző – sajnálatos módon – az indulást megelőző átmozgató edzésen megsérült, elszakadt a bokaszalagja.

Edzőjével, Mozsdényi Dáviddal és a VEDAC szakmai igazgatójával, Török Krisztiánnal konzultálva azt a döntést hozták, hogy Márk elutazik Győrbe, és ha be tud melegíteni, akkor vállalja a küzdelmet. Ehhez természetesen a válogatott szakmai stábjára is szükség volt, akik biztosították a sérülés megfelelő, átmeneti ellátását.
Péringer Márk már az EB első versenynapján érdekelt volt a diszkoszvetés selejtezőjében, ahol elképesztő fegyelemről és küzdeni tudásáról tanúbizonyságot téve 52,61 méterrel (1,5 kg) a 9. helyen bejutott a másnapi döntőbe. A versenyszám fináléjában a tizedik legjobb eredményt, 50,17 métert teljesített, ami egyben azt is jelentette, hogy egyetlen veszprémi atlétaként megszerezte a kvótát az argentínai Buenos Airesben rendezendő ifjúsági olimpiára.
A magyar válogatott egy arany- és három ezüstéremmel zárta az EB-t, 13 versenyző szerzett indulási jogot az ifjúsági olimpiára.

Hozzászólások

hozzászólás