Cserháti Simon junior versenyző EB-szintet dobott a VEDAC Dobóakadémiájának medulini edzőtáborából hazatérve.

Nyolcnapos edzőtáborban vett részt a horvátországi Medulinban a közelmúltban a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club négy kalapácsvetője Zentai Tibor szakmai vezetővel.

A rutinos Orbán Éva, a tavalyi év egyik meglepetésembere, Czeller Gábor, a feltörekvő junior tehetség, Cserháti Simon és a női szakág egyik nagy reménysége, Csatári Jázmin kapott lehetőséget, hogy elutazzon Medulinba. A horvátországi edzőtáborban napi kétszer tréningeztünk, naponta nyolc–nyolc és fél órán át gyakoroltunk. Kiemelt gondot fordítottunk a fizikai erőállapot fejlesztésére, és persze rengeteget dobtunk. A gyerekek, kiszakadva a megszokott hazai környezetből, szépen dolgoztak, nagyon sokat fejlődtek, és a munka eredményét már most látjuk – összegzett Zentai Tibor.

A VEDAC a jövő heti idénynyitó előtt három felkészülési versenyt is rendezett, és a legutóbbin már több figyelemre méltó eredmény született.

A felnőtt nőknél a nyári világbajnokságra készülő Orbán Éva 64.13 méterrel nyert. Zentai Tibor ehhez kapcsolódóan elmondta: a háromszoros olimpikon állapota egyre javul, fizikálisan rendben van, és mindent megtesz annak érdekében, hogy esélye legyen teljesíteni a vb-szintet. A szakember szerint a kora miatt már több idő kell Évának a regenerációra, ám amennyiben május végén képes lesz elérni a 68 méteres eredményt, akkor nyáron a 70 méter sem lehet álom, ezzel pedig megnyílhat előtte az út a kvótaszerzésre.

A legutóbbi felkészülési verseny legkellemesebb meglepetését Cserháti Simon szerezte, aki nemcsak új egyéni csúcsot dobott hatkilós kalapáccsal, de a 67.14 méteres eredménnyel kvótát szerzett a nyári junior Európa-bajnokságra is. Zentai Tibor aláhúzta, a fiatalember még messze van a teljesítőképessége határától, és tudatos fizikai felkészítéssel még jobb eredményekre lesz képes.

A mindössze 14 éves Csatári Jázmin szintén új egyéni rekordot ért el: négykilós, vagyis felnőtt kalapáccsal 48.62 métert dobott, saját korosztályában pedig három kilogrammos szerrel 59.10 méterrel tette le a névjegyét.

Zentai Tibor külön kitért Gombás Petrára, aki sérülés miatt nem tudott részt venni a medulini edzőtáborban. A 18 éves dobóatléta azonban így is egyéni csúcsot dobott az említett versenyen, 53.72 méterrel. A tréner hozzátette, a korosztályos Európa-bajnokságra 56 méter lenne a szint, és biztos benne, hogy Petra teljesíteni tudja majd ezt néhány héten belül.

A VEDAC évadnyitó dobóversenyét április 27-én rendezik meg kiegészülve a II. Kis Károly Emlékversennyel, melynek keretében a dobószámok mellett futó és ugró versenyszámokban is megmérethetik magukat a résztvevők.

Hozzászólások

hozzászólás