Az utolsó pillanatban vagyunk, és őszintén be kell látnunk: a kormányváltó erők nem engedhetik meg azt a luxust, hogy ne a legesélyesebb jelölt mögé sorakozzanak fel minden egyes egyéni választókerületben – írja blogjában Kész Zoltán. Ugyanitt bejelenti, hogy független jelöltként indul Veszprém megye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületében.

Továbbra is Veszprém érdekeit fogom képviselni a parlamentben, hitem szerint olyan szövetségesekkel, akikkel többséget tudunk szerezni egy új kormány támogatásához – olvasható a bejegyzésében.

Részletezi, milyen elvárásai vannak a leendő új miniszterelnökkel szemben: hogy teljesítse a korábbi, Veszprémnek tett ígéreteket, úgy mint a veszprémi déli elkerülő négysávosítását, a húszemeletes felújításának támogatását, a Pannon Egyetem és a keszthelyi Georgikon kar egységének deklarálását, a Modern Városok Program beruházásainak megvalósulását, továbbá a megye legrosszabb állapotú útjainak – például a Tés-Várpalota között lévőnek – a felújítását.

Kész Zoltán olyan miniszterelnököt támogatna, aki Magyarország számára elengedhetetlenül fontos elvi ügyek mögé áll, mint amilyenek az igazságos elosztás, az oktatás, az egészségügy azonnali rendbetétele, a demokrácia, azon belül is az önkormányzatiság helyreállítása, a korrupció megállítása és nem utolsó sorban az Európai Unióval való szövetség erősítése.

A kormány leváltását akaró pártokat és szervezeteket is felkeresem, felajánlva a lehetőséget: legyenek részesei annak, hogy az esélyes helyi jelölt legyőzze a Fidesz-központból irányított párttitkárt. Mert ne tévedjünk: bárki is lesz a hatalom jelöltje, önálló gondolat nélkül és a Veszprémben és környékén élők érdekei helyett Orbán Viktor akarata szerint kell majd élnie. Az engem támogató szervezetekkel 2017. október 31-éig formálisan is meg kívánom kötni az együttműködési megállapodást – írja blogjában Kész Zoltán.

Az I. számú veszprémi választókörzetnek immár három képviselőjelöltje van: dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Kész Zoltán (független) és Ovádi Péter (Fidesz–KDNP).

Hozzászólások

hozzászólás