A Csatár-hegyi 18-as járattal kapcsolatban írt nekünk egy olvasónk. Panaszát jeleztük a V-Busz illetékesének, aki már válaszolt is a felvetésre.

Mint Csatár-hegyi lakos, többek nevében írok. Fel vagyunk háborodva! A csatári busz, a 18-as egyik napról a másikra nem jön ki a Kápolna utcába, a megállóba, csak a csatári bekötőútig közlekedik! Ez azt jelenti, hogy idős, beteg embereknek hegyet kell mászniuk, mint az extrém-sportolóknak, hogy hazajussanak, de odafelé is meredeket kell megmászni, továbbá sokaknak külön gyalogtúra eljutni a megállóig! Eltűrtük, hogy nem volt buszmegálló s szakadó esőben az ember elázott, váró híján a buszmegállónak csúfolt sártengerben tapicskolt, vagy a tűző napon a bokrok közé próbált mindenki elbújni. Majd idővel biztosan megoldják – mondta mindenki. A busz hol késett hol korán jött, elment az emberek orra előtt.

Most meg újra a régi helyen, a buszfordulónál, a bekötőúton áll, s majd nyáron, 40 fokban kell megmászni a hegyet. ez elfogadhatatlan! Szervezték volna meg rendesen az egészet, s különben sem óriás buszt kell kiküldeni Csatárra, hanem minibuszt!
Utóirat: amúgy nem jelezték előre, sokan vártak a szokásos Kápolna utcai megállóban, miközben a busz csak a bekötőútig jött! Mikor az utasok ennek hangot adtak, annyi volt a válasz hogy „bemondta a Méz Rádió”. Aztán egy kézzel írott cetlit tűztek ki a megállóban, hogy április 1-jétől a busz nem jön fel a Kápolna utcáig. Ennyi! Pedig sok idős ember képtelen megmászni a meredeket, pláne bevásárlószatyrokkal!

A V-Busz válasza

Tisztelt Szerkesztőség!

A járványügyi helyzet miatt társaságunknál egységesen változtatásokra volt szükség a közlekedés, valamint a menetrend tekintetében. A 18-as járatnál a műszakváltáshoz köthetően csuklós buszok lettek beállítva, amelyek sajnos fizikailag, méretük miatt nem alkalmasak a Kápolna utcai megálló biztonságos megközelítésére, így azok valóban csak a Csatár-hegy elágazásig közlekednek.

Tájékoztattuk az utast továbbá, hogy a műszakváltáson kívül közlekedő szóló autóbusszal végzett járatok továbbra is a Kápolna utcáig közlekednek.
Az utas jelzését követően kiderült, hogy elírás történt társaságunk weboldalán, amelyet azóta javítottunk.
Bízunk benne, hogy amint a kialakult helyzetnek vége lesz, a járataink változtatás bevezetése nélkül az eredeti rend szerint tudnak újra közlekedni.

Megértését és türelmét addig is nagyon köszönjük!
Megkereséseit megköszönve, kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.
Ügyfélszolgálatunk egyéb kérdés, észrevétel esetén természetesen a jövőben is szíves rendelkezésére áll.

V-Busz Kft.

Hozzászólások

hozzászólás