Ha nincs gond az előkészítéssel és a tervezett helyszínnel, akkor ez a projekt megvalósul az elkövetkező időszakban – mondta a veszprémi uszoda kapcsán Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága legutóbbi ülésén tartotta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter éves meghallgatását. A politikushoz több kérdése is volt Mesterházy Attilának. A grémium MSZP-s elnöke egyrészt megkérdezte, mi lesz annak a 300 milliárd forintnak a sorsa, amelyet a nyáron visszavontak a balatoni régió fejlesztési forrásai közül, másrészt pedig arra volt kíváncsi, hogyan halad előre a veszprémi uszoda ügye és a 8-as út fejlesztése.

A miniszter szerint a kormány nem elvonta a 300 milliárdot a Balatontól, hanem mindössze „ideiglenesen felfüggesztette”, és még az idén vagy legkésőbb január elején dönt ennek felhasználásáról. Aggodalomra szerinte nincs ok, az előkészített projektek 90 százaléka létrejön, 10 százaléka pedig már olyan, ami vagy okafogyottá vált vagy „érdekmúlás miatt” nem fog megvalósulni.

A veszprémi uszoda kapcsán elmondta, a 2017-es költségvetésben nevesítve szerepel ez a fejlesztés, ezért úgy véli, 2018 végére, 2019 közepére az uszoda „nagy valószínűséggel elkészülhet”. Azt azért hozzátette, „van benne egy bizonytalanság, és nem a kormány részéről”, mert volt már arra példa, hogy olyan helyre tervezték a létesítményt, ahol nem lehetett megvalósítani, ezért csúszott a kivitelezés, míg új területet találtak. Kiemelte, értelemszerűen, ha ezzel nincs gond, akkor ez a tanuszoda megvalósul az elkövetkező időszakban. (A 2017-re elfogadott költségvetésben a parlament 1,5 milliárd forintot különített el erre a célra. A veszprémi LMP aggályosnak tartja az önkormányzat elképzeléseit, erről bővebben itt  olvashatnak – a szerk.). Az M8-as út felújítása pedig a miniszter szerint a tervek szerint halad.

Drahos Nikolett

Hozzászólások

hozzászólás