Egy hét Toszkánában. Ez volt a cél. Ezt kellett megtölteni tartalommal. A vállalkozás lehetetlen. Pontosabban nem az a kérdés, hogy mit nézzünk meg, hanem hogy mit hagyjunk ki a programból.

Toszkánában ugyanis 3200 látnivaló (múzeum, képtár, kisváros, bazilika, templom, kert, palota stb.) vár arra, hogy minden évben turisták milliói fedezzék fel. Két útikönyv elolvasása után sem lettünk okosabbak, csak kissé tájékozottabbak. Összeállítottuk az útitervet, ami természetesen zsúfolt lett, nem győztük kihúzkodni belőle a rengeteg érdekes látnivalót még indulás előtt, mert beláttuk, hogy képtelenség mindent bejárni, amit terveztünk. A helyszínen aztán a laza terv is borult, amit nem bántunk. Fontos figyelmeztetés a Toszkánába utazóknak: navigációs berendezés nélkül senki ne induljon útnak!

Az utat április közepére terveztük, ezért már tavaly decemberben elkezdtem szállást keresgélni az interneten. Kiderült, hogy nagyon jó volt a szimatom, mert gyönyörű helyet választottam Firenzétől húsz kilométerre, ráadásul az időpontot is jól lőttem be: húsvét után és a nyári turistaáradat előtt, amikor még viszonylag jó áron kínálták az apartmanokat a helyiek – egy héttel később már másfélszer többet fizethettünk volna. Marcótól, a házigazdánktól már odaérkezésünk után tudtam meg, hogy még az égiek is a kegyeikbe fogadtak bennünket, ugyanis az április Toszkánában mindig esős, a mi utunkat pedig ragyogó napsütés kísérte.

Az út hosszú: az internetes útvonaltervező szerint 9 óra, nekünk 12-be tellett, egyrészt mert Ausztrián keresztül mentünk, így végig kellett szenvednünk a felújítás alatt álló 8-as út lassúságát és az osztrák autópályák szezon előtti felújításának akadályait, másrészt mert a célegyenesben eltévedtünk. Az olaszoknak ugyanis nem erősségük az út menti táblák karbantartása, pótlása. A toszkán dombokon elszórt tanyák(?) egyikére igyekeztünk, de a közeli kisvárosban sehol sem találtuk az oda irányító táblát. A helyiek egyre intenzívebb tülkölése közepette már kétszer átautóztunk a kisvároson, egyre lassabban, hátha észrevesszük végre azt a fránya táblát, amikor egy kisautó a hátunk mögött villogni kezdett, majd amikor a kocsi mellénk ért, egy hölgy szólt ki belőle magyarul: Miben segíthetek? Látom, eltévedtek.

Bogi a férjével és a kislányával évek óta ebben a kisvárosban, San Casciano in Val di Pesában lakik. Bogi nem hallott még arról a helyről, ahová igyekszünk. Bemegyünk vele a közeli fagyizóba, de a helyben lakó elárusító hölgy sem tudja, hol van a Via Treggiaia. Bogi felhívja olasz barátját. A fiatalember is tanácstalan. Végül alkalmi segítőnk kénytelen rácsörögni leendő házigazdánkra, Marcóra, aki megpróbálja elmagyarázni az útvonalat, de Bogi remek olasztudásával sem érti, merre kellene elindulnunk. A történet vége az, hogy Marco eljön értünk kocsival. Amilyen utakon követjük őt, már tudjuk, ha nem jön értünk, sosem találunk meseszép házához.

Meseszép volt a ház és a környéke. Fotó: a szerző

Meseszép volt a ház és a környéke. Fotó: a szerző

Sötétben érünk a szálláshelyünkre, de minden fáradtságért kárpótol az a látvány, ami a következő nap reggelén elénk tárul piciny apartmanunk ablakából. Pont olyan, mint a filmekben: előttünk Toszkána dombjai, minden dombon egy házcsoport ugyanabban a stílusban, a házakhoz ciprussor vezet, a domboldalakon és a völgyekben pedig olajfa- és szőlőültetvények végtelensége. (Folytatjuk.)

Révész Erika

 

 

Hozzászólások

hozzászólás