Mielőtt Toszkánába indultunk, több ismerősünk is legyintett: Pisába nem érdemes elmenni, mert egyetlen látnivaló akad a városban, a ferde torony. Azért mi elmegyünk… Egy biztos: semmilyen fotó nem adja vissza azt a csodát, ami a szemünk elé tárul, amikor egy hatalmas boltív alatt áthaladva megpillantjuk a Campo dei Miracolit, a Csodák terét… Mi is csak próbálkozunk a csoda megörökítésével…
A téren közel ezer(!) éve áll egymás mellett a Battistero (Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája), a Duomo (a székesegyház), a Torre pendente (ferde torony, a dómhoz tartozó harangtorony) és a temető. A ragyogó napsütésben a harsány zöld fű és a hófehér épületegyüttes kontrasztja percekig belénk fojtja az addig élénk beszélgetést, és csak sóhajtozunk.
A turisták többségét bezzeg nem hatja meg a látvány, mindenféle idióta pózban fotózzák magukat és egymást.
Persze, első utunk a toronyba vezet, pedig kettőnknek 36 euróba kerül a megmászása, és a jeggyel bemehetünk a dómba is. (A keresztelőkápolna belül szinte üres, ezért azt kihagyjuk.)
Mivel a torony belsejében csak olaszul és angolul hangzott el ismertető a gyönyörű építményről, és egyik nyelvben sem vagyok igazán járatos, utólag itthon kicsit utánaolvastam a témának.
Az 58 méter magas, hatemeletes tornyot 1173-ban kezdték el építeni. Öt évvel később, a harmadik emelet felhúzása közben annyira megsüllyedt, hogy azonnal leállították az építkezést, és csak bő száz év múlva folytatták. Ekkor megpróbálták kicsit kiegyenesíteni, ezért a közepe táján van benne egy görbület. Az utolsó emeletet 1372-ben fejezték be, és ekkor került a torony tetejére a hét harang, a zenei skála minden hangjának egy. A torony dőlését a XIX. és a XX. század közepén is megpróbálták megállítani – sikertelenül, ezért 1990-ben be kellett zárni. Végül nemzetközi összefogással sikerült megoldani a feladatot, és a látogatók 2001 nyarától ismét élvezhetik a kilátást a toronyból – igaz, azóta egyszerre csak harminc embert engednek fel.
A közel ezer év alatt vajon hány láb koptatta ezeket a márványlépcsőket?
A dómot 1064-ben kezdték építeni, 91 méter magas kupolája aládúcolás nélkül készült 1420 és 1434 között.
Pisa utcácskáin sétálva aztán mégis rábukkanunk egy igazi piacra.
A toronymászás és a sok séta meghozza az étvágyunkat is, de nem pizzára vágyunk. Hosszas keresgélés után bukkanunk egy kis családi étteremre egy pici tér árkádsora alatt, ahol étlapot sem kapunk, mert mindennap mást főznek, mindig olyan friss alapanyagból, amit aznap a piacon kapnak. Egy kagylós, paradicsomos, fűszeres tésztát választunk, és kiderül, hogy a család a tésztát is maga készíti saját üzemében. Sajnos fotó nem készül a finom étekről, mert annyira éhesek vagyunk, hogy azonnal bekebelezzük, de az étteremről „lövünk” egyet.
Ebéd után az Arno partjáig sétálunk – az Arno szeli át Firenzét is.
Érdekesek és ötletesek Pisában a felújítások, ráépítések.
(Ha eddig még nem olvasta volna, Toszkánáról szóló sorozatunk 1., 2. és 3. részét itt találja.)
