Tizenkét évig éltem Brüsszelben és a mai napig kétlaki vagyok. Barátaim vannak ott jelenleg is, főleg magyarok és néhány belga. Egész délelőtt sikertelenül próbáltam telefonálni nekik, a hálózatok összeomlottak a túlterheléstől, illetve biztonsági okokból is korlátozták a használatukat. Maradt az internet, a Facebook, az üzenetek.

– Megvagyunk, de az irodát nem hagyhatjuk el. Borzasztó, ami történik – így az egyikük.

– Szerencsénk volt, még nem indultunk el, most már maradunk is itthon. Várunk, nem tudjuk mi lesz – írta a másik.

– Holnap mentünk volna haza repülővel húsvétra, megpróbálunk ma este kocsival elindulni – jött a válasz a harmadiktól.

Egész délelőtt képtelen voltam elszakadni a számítógéptől. Bénán, tompa aggyal kapcsolgattam a hírcsatornák között, szerettem volna NEM ELHINNI, hogy amit látok, az valóság abban a városban, ahol annyi éven át otthon voltam. A zaventemi repülőtér képei, romok, menekülő emberek, vér és könnyek… Hányszor indultuk el onnan, ahol most élettelen testek hevernek a törmelékek között! És a maelbeeki metró – egy hónapja sincs, hogy Brüsszelben jártam, és ott szálltam át egy ismerőshöz menet. És igen, már akkor eszembe jutott, hogy csak most ne történjen semmi baj! Ahogy eszembe jutott a buszon és a villamoson is, meg a nagy Carrefour-ban, ahol vásárolni szoktam és a főtéren meg a pisilős kisfiú szobránál, ahol annyian voltak, hogy a barátnőmmel szinte menekülőre fogtuk, mert egyikőnk sem bírja a sűrű tömeget.

Várható volt, hogy ez a szörnyűség megtörténik? Egy ideje igen. Már 2003-ban is – azon a nyáron költöztem oda – voltak városrészek, ahol az utcákon alig lehetett „ősbelgát” látni, csak papucsban csattogó kaftános férfiakat és bebugyolált nőket ormótlan cipőkben. Brüsszelben már akkor is Mohamed volt az újszülöttek körében a leggyakrabban adott férfinév.  A buszsofőrök, villamosvezetők, taxisok és zöldségesek mostanra jórészt arabok, de nagyon sokan nem munkából, hanem segélyekből élnek. A családegyesítés lehetősége, meg a nagy népességszaporulat miatt egyre többen vannak, számos városrészi önkormányzatban már ők hozzák a döntéseket. A belgák pedig ezekben a kerületekben eladják a lakásaikat és elköltöznek jó messzire. Lehet, hogy a multikulti egy szép gondolat, de tapasztalatból állítom, hogy legfeljebb értelmes emberek kis közösségeiben működik, nagyvárosi méretekben semmiképp!

Belgium és az Európai Unió fővárosában régóta tudni vélik az emberek, hogy a város az európai radikális iszlám központja. És ez valahogy meg is nyugtatta az ott élőket. Mert hát csak nem csinálnak balhét pont ott, ahol élnek, nem kockáztatják, hogy felszámolják a központjukat! Hogy a belga hatóságok szimplán csak bénák voltak vagy esetleg összejátszottak velük, nem tudom, mindenesetre csönd volt és nyugalom. Egészen Párizsig, a tavalyi merényletsorozatig, amikor is a terrorizmus belga szálai nyilvánvalóvá váltak az egész világ előtt. Megkezdődtek a razziák, a rajtaütések, végül pár nappal ezelőtt több hónapos belgiumi (!!!) rejtőzködés után egy hangulatos belga utcácskában, egy valaha tisztes belga polgárok lakta házban elfogták az egyik legkeresettebb gyilkost, Abdesalamot. Ettől a perctől kezdve pedig nekik már nincs mit veszíteni, és a gát ma végérvényesen átszakadt… Belgium sem lesz már soha olyan, mint azelőtt, a fenyegetettség érzése ott is a hétköznapok részévé válik. Behúzott nyakkal járunk majd az utcákon, gyanakodva figyeljük az arabnak látszó hátizsákosokat és összeugrik a gyomrunk, ha a villamosmegállóban észreveszünk egy elhagyott csomagot. Ki állíthatná meg őket?!

Hozzászólások

hozzászólás