Címke

szakszervezetek

KI VÉDI MEG? – Együttműködés, párbeszéd, szakszervezet

Kemény álláspontokat képviselt a Ki védi meg a munkavállalókat? címmel tartott minapi sajtótájékoztatón Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, aki szerint a szakszervezetek azon törvényjavaslatai, amelyeket a parlamenti többség eddig simán lesöpört az asztalról, nem vesznek el, mert „mindet előszedik akkor, amikor leváltják a kétharmadot és munkásbarát vezetése lesz az országnak”.

NYOMTASSTEIS – A gazdagoknak jó Orbán hét pontja

Az Európai Unió csalás elleni hivatala ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarország fizesse vissza Tiborcz István, a miniszterelnök veje Elios nevű cégének juttatott uniós támogatásokat, mert ahhoz sorozatos csalások révén jutottak hozzá. A kormány úgy döntött, hogy nem fizet, visszavonta az uniónak benyújtott számlákat. Vagyis végül mi, magyar adózók fizetünk – ez a Nyomtass te is! 83. számának fő témája.

TILTAKOZÁS – Nem vagyunk rabszolgák!

Orbán számára Magyarország egy óriási malacpersely, amit arra használ, hogy kitömje a családját, a vejét, a strómanjait és a talpnyalóit – mondta a Szent Imre téren Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja a szakszervezetek által szervezett tiltakozáson.

NYOMTASSTEIS – Különszám a tüntetéssorozatra

Megjelent a Nyomtass te is! 76. száma, amelyet készítői a mai, január 5-ei országos tüntetéssorozatra időzítettek. Kiderül belőle: hiába reménykedett a kormány, hogy a karácsony lecsillapítja a kedélyeket. Nem így történt. A rabszolgatörvény elleni tiltakozás országossá terebélyesedett, és még nagyobb erővel folytatódik, mint decemberben.

© 2020 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja