Címke

szakszervezet

NYOMTASSTEIS – Elindult a Mindenki Magyarországa Mozgalom

Megjelent a Nyomtass te is! 77. száma, benne az ellenzék petíciójával. A szakszervezetek öt nap haladékot adtak Orbán Viktornak. Országos demonstráció kezdődik január 19-én.

DEMONSTRÁCIÓ – Forgalomlassítással a rabszolgatörvény ellen

Félpályás útlezárással tiltakozott a Házgyári út egy rövid szakaszán a Vasas Szakszervezet az elrendelhető túlórák jelentős emelését és számos egyéb méltánytalanságot is tartalmazó, rabszolgatörvényként elhíresült törvénytervezet ellen. A figyelemfelkeltő akció bő egy óráig tartott, a forgalmat rendőrök irányították.

megmozdulás – Pedagógustüntetések kezdődnek

Úgy tűnik, a pedagógusoknak végképp elegük lett a központosításból, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központból, azaz a Klikből: szerdán a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indul az a fáklyásmenet, amelynek résztvevői ily módon adnak hangot elégedetlenségüknek.

LIGA – Tiltakozó akciókra készülnek

November 27-én dől el: szervez-e tiltakozó akciókat a Liga Szakszervezetek, amely egy éve tárgyal a kormánnyal a minimálbérről, a Munka törvénykönyvének módosításról és más, a munkavállalók számára fontos kérdésekről, mondta csütörtöki veszprémi látogatásán Gaskó István, a szakszervezet országos elnöke.

VÉLEMÉNY – Végletekig kifacsart munkavállalók

Az utóbbi 15–16 évben többször előfordult, hogy más „színű” volt az önkormányzat, mint a kormány. Ilyen esetekben a pedagógusok szakszervezete lelkes biztatást kapott: tiltakozzunk, tüntessünk, akár még sztrájkoljunk is. Azután, ha fordult a választási kocka, ezek a hangok elhallgattak, s a másik oldal kezdett el biztatni bennünket. Pedig, hogy egy intézkedés szakmailag jó-e, nem azon múlik, hogy a „mieink” vagy „nem a mieink” vannak hatalmon.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja