Címke

OLAF

TASZ – Kiperelik az Elios-ügy részleteit

Nem adja ki az Európai Bizottság az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentését az Elios-ügyről, ezért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Eleven Gyál civil csoport beperelte a Bizottságot – tudatta a TASZ a 168 óra szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében.

NYOMTASSTEIS – Nem az ingyen meccsjegy kell a dolgozóknak!

Nem cirkusz- és meccsjegyet, hanem a legnépszerűbb és leghasznosabb cafeteriatételek megtartását követelik a szakszervezetek – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miután az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke törvénymódosításában csak a belépők adómentességének megtartását javasolta.

NYOMTASSTEIS – Félelem és reszketés Magyarországon

Orbán Viktor 2004 óta egyre többet beszél félelemről – derül ki beszédei tudományos elemzéséből, amelyből a Nyomtass te is! legújabb számában olvasható összefoglaló. Megnyilatkozásai során a szorongás, alávetettség és összeomlás szavak több mint háromezerszer fordultak elő az elmúlt húsz évben.

HULLADÉKLERAKÓ – Brüsszelig jutott a probléma

Többször írtunk már a királyszentistváni hulladéklerakó környékén élők gondjairól és arról, hogy eddig hiába mozgattak meg minden követ, senki nem segít ennek a több ezer embernek. A hulladéklerakóval kapcsolatos kérdés most Brüsszelig jutott. Dr. Szanyi Tibor Európai Parlamenti képviselő elsőbbségi írásbeli választ igénylő kérdéseket tett föl Giovanni Kesslernek, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójának a királyszentistváni hulladékkezelő környezetet veszélyeztető működése miatt.

© 2020 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja