Címke

oktatás

DIÁKTÜNTETÉS – Elindítottunk egy követ

„Azzal, hogy otthon maradok, még nem oldódik meg semmi, de azzal, hogy ott vagyok, csak erősítem a tömeget, kiállok azért, amit gondolok.” Ez csak egy a sok vélemény közül, ami elhangzott a tegnapi diáktüntetésen. Egy veszprémi diáklány beszámolója.

OKTATÁS – Fotelforradalmárok országa vagyunk

Az oktatás stratégiai kérdés – így fogalmazott Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője, aki Kész Zoltánnak, a térség független országgyűlési képviselőjének vendége volt Veszprémben. A rendezvényen beszélgetőtársként rész vett Németh Petra Ildikó is, a veszprémi ipari szakközépiskola végzős tanulója, aki társaival közösen nyílt levélben tiltakozott a kötelező szakmai érettségi bevezetése miatt.

TANÍTANÉK – Mit gondolnak a veszprémi pedagógus-politikusok?

Újabb nagyszabású tüntetésre készül a Tanítanék Mozgalom, amely tavaly a magyar oktatási rendszer hibái miatt számos módon és alkalommal fogalmazott meg kritikát, hozzá köthető a kockás inges országos demonstráció is. Pártállástól függetlenül azokat a veszprémi politikusokat szólaltattuk volna meg ebben a témakörben, akik a pedagógusi pályán tevékenykednek vagy korábban ezen a területen dolgoztak. Nem sok sikerrel jártunk.

OKTATÁS – Tanulhatnánk másoktól

A legjobb oktatást Európának címmel rendezett konferenciát a hét elején a Friedrich Neumann Alapítvány a moldovai Kisinyovban, amelyen keletközép- és dél-európai oktatási szakemberek, politikusok, tanárok és diákok vettek részt. A tanácskozás egyik meghívott előadója Kész Zoltán veszprémi független országgyűlési képviselő volt, akit arról kérdeztünk, politikusként és pedagógusként – hiszen „civilben” tanár – milyen tapasztalatokat szerzett.

TÜNTETÉS – Bizonyítványt osztott a Tanítanék mozgalom

Rendhagyó bizonyítványosztó demonstrációt tartottak a Tanítanék mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szervezésében szombaton a fővárosban. A rendezvényen a kormányfő, az oktatási irányítás és a Fidesz több vezető politikusának tevékenységét is elégtelen osztályzattal értékelték. A többezres tüntető tömeg a Március 15. térről az Erzsébet hídon át vonult a Várkert Bazárhoz.

PEDAGÓGUSNAP – Benn ünneplés, kinn villámcsődület

A Lovassyban szerda délután adta át Porga Gyula polgármester a Ranolder-díjat. A polgármester – szokásától eltérően – jóval az ünnepség megkezdése előtt besietett az épületbe, így elkerülte a háromnegyed ötre meghirdetett villámcsődületet.

OKTATÁS – Sztrájk után

A Pedagógusok Szakszervezetéhez érkezett visszajelzések szerint az oktatásban dolgozók nagyobbik fele részt vett a szerdai sztrájkban Veszprémben. Nehéz, felelősségteljes döntést hoztak, akik április 20-án a sztrájk mellett döntöttek. Tudatosan vállaltak áldozatot azért, hogy kifejezzék, az oktatásnak a gyerekekről kell szólnia. Elengedhetetlen az irányváltás, amely elindít a versenyképes tudás, a világban való eligazodás, de mindenekelőtt a boldogabb gyerekkor és a felnőttkori boldogulás felé.

OKTATÁS – A tét maga a jövő

Pénteken reggel 8–10 óra között Veszprémben is emberek álltak az iskolák, óvodák környékén. Beszélgettek és kockás szalagot kötöttek a kerítésre. Néhány hete emberek százai körbeölelték a Lovassy gimnáziumot. Miért mennek ki az utcára ezek a szülők, nagyszülők, egykori és mai diákok, pedagógusok és más dolgozók, egyetértők és együttérzők?

OKTATÁS – Veszprémben is tiltakoztak

Veszprém ezúttal sem maradt ki a szerdára meghirdetett országos tiltakozásból, amellyel a résztvevők az oktatás rendszerszintű átalakítását szeretnék elérni. Ez már a sokadik, de vélhetően nem utolsó országos tüntetés volt az oktatás megreformálása érdekében.

BOJKOTT – Nem influenza miatt hiányoztak

Veszprémben is igencsak foghíjasak voltak az osztálytermek hétfőn, több százan csatlakozhattak a Nem leszek suliban Facebook-eseményhez. Voltak osztályok, ahol semmi különöset nem lehetett tapasztalni, és olyanok is, ahol feltűnően sokan hiányoztak.

OKTATÁS – Kerekasztal létrehozását javasolja az LMP

Veszprémi közoktatási kerekasztal létrehozását javasolja az LMP, ennek szükségességére nem először hívta fel a figyelmet a párt önkörmányzati képviselője, Gerstmár Ferenc.

VÉLEMÉNY – Mi a baj az oktatással?

(Egy volt szakközépiskolai tanár tapasztalatai) Amikor elkezdtem tanítani (még az átkosban), 18 óra volt a heti óraszámom. A tanórákra való felkészülésre, dolgozatjavításra szintén 18 órát kaptunk, ezen felül kellett az egyéb munkákat vállalnunk, adminisztrációt, értekezleteket, ünnepélyeket, érettségiztetést stb. Harminc-harmincöt fős osztályokban tanítottam magyar nyelvet és irodalmat.

Kinek kell itt béremelés?

A pedagógusoknak nincs bérkövetelésük jelenleg a saját maguk számára. Szükségesnek tartjuk azonban az oktatásban dolgozó nem pedagógus kollégáink béremelését, akik nyolc éve nem részesültek bérnövekedésben.

OKTATÁS – Nem a balhé a cél

Amikor a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból induló kezdeményezésről világossá vált, hogy nem lehet egyszerűen leszerelni, mert tömegesen csatlakoznak hozzá, akkor megszólalt néhány politikus. A megszólalásokban előkerült sok érdekes dolog. Szó esett bukott baloldalról, a kormány megbuktatásának szándékáról, felbiztatott, megtévesztett pedagógusokról. És sokszor, sokféleképpen elhangzott: örüljenek a pedagógusok, mert több a bérük.

oktatás – A billenési ponttól a rendszer összeomlásáig

A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai november végén nyílt levelet tettek közzé az oktatás állapotáról. Nem ez az első ilyen jelzés, sőt, mondhatjuk, hogy a sokadik. Szakmai szervezetek és szakszervezetek, meg bátor intézmények képviselői is mondták korábban, hogy az oktatás területén nagyon nagy bajok vannak és még nagyobbak lesznek. Szélesebb körű összefogás azonban egyik esetben sem bontakozott ki.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja