Címke

népszavazás

NYOMTASSTEIS – Miért nem népszavazás?

Országszerte megdöbbenést keltett, hogy a kormány nemhogy segítette volna a járvány elleni védekezés frontvonalában álló önkormányzatokat, hanem súlyos pénzeket vont el tőlük. Sokan azt sejtik, így akarják megbosszulni, hogy az önkormányzati választásokon Budapestet és rengeteg nagyvárost elnyert az ellenzék a Fidesztől.

NÉPSZAVAZÁS – Érvénytelen és eredménytelen

Országosan nem érte el az ötven százalékot a résztvevők aránya, így érvénytelenül és eredménytelenül zárult a vasárnapi népszavazás. Amint azonban várható volt, 92 százalékuk nemmel szavazott. Veszprémben a névjegyzékbe felvett 46 494 állampolgár 46,35 százaléka adta le voksát, összesen 21 549-en. Közülük 1852-en (8,6 százalék) szavaztak érvénytelenül, a 19 671 érvényes szavazat közül

VASÁRNAP – Csak legyen már vége!

Jó lenne túl lenni ezen a vasárnapon – csíptem el a mondatfoszlányt két szomszéd beszélgetéséből. – Amúgy te mész szavazni? – kérdezte az idősebb a fiatalabbat. – Még nem tudom, Laci bá’, még nem tudom, de már nagyon elegem van ebből a káoszból. Abból, hogy csapból is ez folyik. A napokban számos csendesebb vagy hangosabb, de hasonló tartalmú beszélgetésnek voltunk fültanúi. Az óvatosabbak összesúgtak, mert… Continue Reading →

NÉPSZAVAZÁS – Hé, holló!

Borisz Jaksov Facebook-bejegyzése körbefutotta a közösségi oldalakat. La Fontaine meséjének kissé módosított változata tökéletesen jellemzi azon polgártársaink gondolatait, akik a „menjek, maradjak, igen vagy nem” népszavazási rébuszon tépelődnek.

BERCI-BLOG – Kétfarkúak a lecsóban

Hogy mennyi állat van ebben az országban! Mindenféle. Tetvek, barmok, ökrök, csúszómászók, patkányok, férgek, marhák, disznók. Valahogy úgy tűnik azonban, hogy ezek mind emberek. Legalábbis annak nézik egymást. A szamár már kiment a divatból, viszont jöttek az idióták,  seggfejek, libsik, komcsik, zsidnyákok, fasiszták, migráncsok, és ezek is mind emberek. Ott vannak a közösségi oldalakon, az utcán,

BERCI-BLOG – Menni vagy nem menni

Az igaz, hogy beszélni még nem tudok (nemsokára fogok, mondják a tudósok), de mindent hallok és értek, vagyis majdnem mindent. Most viszont éppen semmit sem. De nem ám azért, mert aggkori demenciában szenvedek (mint a gazdám), hanem mert ezek itt a szerkesztőségben összevissza beszélnek.

Kész Zoltán: Ne féljenek véleményt nyilvánítani!

Összesen valamivel több, mint 21 ezer aláírásgyűjtő íven mintegy 190 ezer aláírást adott le pénteken délelőtt Kész Zoltán a Nemzeti Választási Irodában az általa kezdeményezett, az állami bérplafonnal kapcsolatos népszavazás kiírása érdekében. A független országgyűlési képviselő a Veszprém-kukacnak adott interjúban nemcsak a népszavazásról, hanem a konzervativizmusról, az igazi polgárságról és a kiegyezés lehetőségéről is beszélt.

NÉPSZAVAZÁS – Gyűlnek az aláírások

Az elmúlt hat év legsikeresebb népszavazási kezdeményezéseként értékelte Kész Zoltán veszprémi független országgyűlési képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az általa indított Lopásgátló népszavazást. Az állami cégvezetők bérplafonjának eltörlésével kapcsolatos kérdésére az elmúlt napokig már 175 ezer támogató aláírás jött össze.

NÉPSZAVAZÁS – Vihar a biliben

Nem április elsejei tréfa, hiszen hol van már április elseje: huszonegy paloznaki polgár nyújtott be népszavazási kezdeményezést, hogy az alig 500 lakosú község egyes ingatlanjait, vagy akár teljes utcáit a szomszédos településekhez csatoltassa. A népszavazás ötlete csak reagálás annak a 19 paloznaki lakosnak az indítványára, amelyben népszavazásig vinnék, hogy a 71-es úttól délre eső paloznaki területet Alsóörshöz csatolják. A történet nemcsak igaz, véresen komoly is.

GUMICSONT – Vasárnapi nyikicsuki

Most azért térek vissza a vasárnapi zárva tartásos gumicsontra, mert mind ez idáig a „magyar emberek sikere” volt, hogy megválaszthatták, mivel foglalkoznának vasárnap. Legalábbis egyeseknek úgy tűnt, másoknak nem.

NÉPSZAVAZÁS – Veszprémben a kezdeményezők

Közös sajtótájékoztatót tartottak Veszprémben a három ellenzéki népszavazás kezdeményezői a posta előtti téren. Az esemény előtt néhány percre a Fidelitas tagjai is feltűntek, táblákkal felszerelkezve.

BOLTZÁR – Háromigenes népszavazásra készülnek

Hitelesítette a Kúria az MSZP népszavazási kérdését, így elkezdődhet az aláírásgyűjtés a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazás kiírásáért. Az ügyet összekötik Kész Zoltán Lopásgátló népszavazásával és Gőgös Zoltán földtörvényes kérdésével. Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését és hitelesítette Nyakó István MSZP-s politikus népszavazási kérdését szerdán a Kúria.

LMP – Kevesebb földrablást, több városi iskolát

Népszavazással akarják megakadályozni a földrablásokat – az LMP támogatja Gőgös Zoltán kezdeményezését és segítik az aláírásgyűjtést Veszprém megyében is.

NÉPSZAVAZÁS – Flashmob a kormány ellen

„Négy nap alatt több mint 50 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy a nép szavazhasson végre a korrupt Orbán–Habony rezsimről” – jelentette be szombaton délben Kész Zoltán független országgyűlési képviselő Budapesten a Bibó István Szakkollégium előtt tartott flashmobon. A rendezvényen, amelyen több száz aktivista és szimpatizáns vett részt, az is kiderült, hogy eddig 72 politikai és civil szervezet jelezte csatlakozását a Lopásgátló népszavazáshoz.

népszavazás – Májusban kezdődik Kész Zoltán aláírásgyűjtése

Jogerőre emelkedett a veszprémi országgyűlési képviselő által benyújtott egyik kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat. Ez magyarul azt jelenti, hogy május 1-jén elkezdik a szükséges 200 ezer aláírás gyűjtését a „Lopásgátló népszavazáshoz”.

© 2020 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja