Azt mondják, kétféle stressz létezik: a hasznos és a káros. A jó és a rossz. Jó sok jó sokk jót tesz! (Levédetem!) Az eldördülő startpisztoly, a kihúzott vizsgatétel, az elvégzendő munka közelgő határideje mind-mind megemeli adrenalinszintünket, magasabb szintű teljesítményre sarkall. Az alapszükségleteken kívül az emberi létezés két hajtóműve szerintem a stressz és a lustaság.
Rohanok, nyitom! Szia! Vigyázz, mert … Pont ezt akartam mondani: nagyon magas a küszöb. Többen is átestek már rajta. … Pontosan, vagy mint a bárányhimlőn. Nem ütötted nagyon meg magad? … Akkor jó. Gyere beljebb! Milyen jól nézel ki! Kipihentnek tűnsz, jó ez a kis lazítás, ugye? … Sehova. Legfeljebb a sráccal a Balcsira. Esetleg Visegrád: imádja a várakat, meg mindent, ami a középkorral kapcsolatos…. Continue Reading →
Igen, az ihlet valóban onnan fakad, hogy az imént a Dire Straits Sultans of Swing című számát hallgattam. Ám most nem a szvinget, hanem városunk szultánjait tartom arra érdemesnek, hogy pár karakter erejéig megemlékezzem róluk – az „akinekneminge…” jogát végig fenntartva. Meséltem már, hogy három dolgot rühellek bősz kitartással: a nepotizmust, a szervilizmust és a korrupciót.
Kezét csókolom, jó napot kívánok! Nagyon szépen köszönöm a meghívást! … Ó, nagyon kedves, köszönöm szépen, akkor hát, szervusz! … Nem, köszönöm, legfeljebb egy pohár vizet, ma még óráim lesznek. … Sima csapvíz jó lesz, köszönöm. … Szép ez a lakás, te rendezted be? … Az meg ott micsoda? Nagyon szép! Honnan szerezted? … Igen? Lenyűgöző! … Oké, köszönöm.
Henry David Thoreau amerikai költő, író, filozófus és politikus a XIX. század közepe táján azon elmélkedett, hogy az emberiség – fejlődése során – hogyan alakította ki lakóhelyét, hogyan jutott el a barlangtól a többszintes lakóházig. Meglátása szerint minden egyes épület csupán a pince (barlang, verem!) felé vezető előszoba.
Jelen írásom arra a beszédre épül, amelyet 2013 októberében mondtam el Brusznyay Árpád mellszobra előtt a Lovassy László Gimnázium bejáratánál. Azért tartom érdemesnek arra, hogy itt is megjelentessem, mert egyrészt kevesen voltak ott, a helyi sajtó (Veszprémi 7 Nap) pedig meglehetősen elferdítve, kifordítva, tehát kifejezetten trehány módon közölte; másrészt mondanivalója még mindig időszerű – még ha éppen semmilyen ünnep sincs, vagy talán pont ezért: így… Continue Reading →
Mondják, régen a MÁV-nál dolgozott. Egyesek szerint bakter volt, mások szerint pályamunkás. Mondják, nem is igazi hajléktalan, mert van lakása, ahol az élettársával – egy ismerősöm szerint feleségével – él. Mindez érdektelen: akár mű-homeless, akár nem; akár nyugdíjas, akár nem: Guszti az Guszti bácsi, Guszti bá vagy egyszerűen Guszti. Nélküle Veszprém nem is lenne Veszprém.
Ismerősöm kérdezte, hogy miről fogok írni rovatom következő darabjában. Vidáman rávágtam, hogy a húszemeletesről, mert egyrészt azt szinte mindenki látja és rühelli, másrészt behatóbban is foglalkoztam a történetével jó pár éve, amikor PhD tanulmányaim alatt egyik professzorom arra kért bennünket, hogy végezzünk minőségi kutatást egy hozzánk és/vagy lakóhelyünkhöz közel álló témában. Nos, én Veszprém eme gyönyörűséges építményét választottam.
Mindössze 1993 óta élek itt. Gyárilag várpalotai vagyok, ott 18 évig éltem, aztán hadsereg, egyetem és kétévnyi tanítás Debrecenben – végül itt kötöttem ki. Maradhattam volna a „maradandóság városában”, de vonzalmam a Bakonyhoz mindig is akkora volt, hogy több debreceni ajánlatra is nagy nyugalommal mondtam nemet: engem vár a Balaton-felvidék, a lankák, a sziklákból kinövő fák, a lejtők és emelkedők, a zegzugos utcák, a szélfúvás… Continue Reading →
© 2020 Veszprém Kukac
Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja
