Címke

Hollywoodoo

JUBILEUM – Huszonöt éves a Hollywoodoo

A veszprémi Hollywoodoo zenekar megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból jubileumi koncertet ad az Expresszóban december 28-án, pénteken.

HOLLYWOODOO – Adomány a koraszülötteknek

Fontos eszközt vásárol a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány abból a pénzből, amelyet a Hollywoodoo zenekar tagjai gyűjtöttek az együttes jótékonysági akciójának keretében.

HOLLYWOODOO – Végre megjelent a végre!

A napokban jelent meg a Hollywoodoo zenekar végre című albuma. Lemezbemutató koncert Budapesten és Veszprémben is lesz, a zenekar pedig jótékonysági célra ajánlotta fel a lemezborítóból készült molinót.

portré – Veszprémben a megnyugvást kerestem

Mozgalmas, zajos sikerekkel teli húsz év után hazatért Veszprémbe, de továbbra is élete része a zene és a közösségformálás. Trócsányi Gergővel, a Hollywoodoo együttes énekesével és az ÉSTE-formáció egyik kiötlőjével beszélgettünk. A kétezres évek elején a hazai rockzenében megkerülhetetlennek számított az idén húszéves Hollywoodoo. Nagy slágerük volt 2010-ben a Kívánj tízet!, valamint az Örvényes című dal.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja