Címke

hangverseny

KÓRUSÜNNEP – „…amit másoknak adtál”

A kóruséneklés a pillanat művészete, hiszen a sok munkával létrehozott előadás, amint elhangzik, el is illan – mondta tegnap délelőtt Erdélyi Ágnes karnagy Veszprém Város Vegyeskarának 60. jubileumi közgyűlésén a Hangvillában, amelyre az együttes minden egykori tagja meghívást kapott. Így tekintve az elmúlt hatvan évre, különösen nagy öröm, hogy folytatni és megtartani tudták mindazt az

VEGYES KAR – A hatvanadik évforduló

Halálának kilencedik évfordulóján Zámbó Istvánra, kórusalapító karnagyukra emlékeztek tegnap Veszprém Város Vegyeskarának tagjai a Vámosi úti temetőben. Az idei tiszteletadásnak különös jelentőséget adott, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, amire egész napos eseménysorozattal készülnek.

ZENE – Grazi diákok kurzusa Veszprémben

Bár a tanév csak szeptember 2-án kezdődött, a zenede épülete előtt elsétálók már augusztus utolsó heteiben is zeneszót hallhattak. A Grazi Zeneakadémia növendékei számára szervezett városunkban kurzust Molnár Andrea, a Kunst Universität Graz különleges tehetségek és az előkészítő osztályának tanára.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja