Címke

Föld

FÖLD – Már hétfőn elérkezik a túlfogyasztás napja

A WWF közleménye szerint idén július 29-én, azaz most hétfőn köszönt be a túlfogyasztás napja, vagyis ekkorra fogyasztjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

KLÍMA – Világháborús szintű mozgósításra lenne szükség

A klímaváltozást illetően még mindig túl optimista forgatókönyvekkel számolunk, pedig világháborús szintű, azonnali mozgósításra lenne szükség. Ha marad a mostani tunyaság, a kibocsátás 2030-ban ér a csúcsra, ami katasztrofális öngerjesztő folyamatokat indít el.

TÚLFOGYASZTÁS – 2,8 Földre lenne szükségünk

A túlfogyasztás világnapjának dátuma évről évre egyre korábban érkezik el. Tavaly augusztus 1-jére esett, az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is fény derült, hogy mikor van az európai túlfogyasztás napja.

FÖLD – A katasztrófa elkerüléséhez az egész világgazdaság pár éven belüli teljes átalakítása kéne

Minden eddiginél fenyegetőbb jelentést tett közzé az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC). A testület szerint éveink maradtak csak arra, hogy a történelemben példa nélkülinek számító módon alakítsuk át a világgazdaságot, különben a klímaváltozás súlyos, azonnali következményeivel kell majd számolnunk – írja a 444.hu.

TÚLFOGYASZTÁS – Egy év helyett 212 nap

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson – derült ki egy új tanulmányból.

ÖKOLÓGIAI TÚLLÖVÉS – Feléltük a Föld egy évre elegendő erőforrásait

Újabb hat nappal korábbra került az ökológiai túllövés napja, vagyis idén már augusztus 2-án eléri az emberiség azt a pontot, amikor feléltük a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát kitevő lakóépületek, ezen belül is a családi házak szigetelése is jelentősen hozzájárulhat.

NÉPESEDÉSI VILÁGNAP – 7,6 milliárdan vagyunk

Az ENSZ legutóbbi becslése szerint 2017. július 1-jén majdnem 7,6 milliárd ember élt a Földön. Az 1950. évi 2,5 milliárdos népesség napjainkra a háromszorosára gyarapodott. Lassuló ütemben, de ezután is tovább növekszik a Föld lakossága. A világ népessége – a közepes szintű termékenységgel számolt prognózis szerint – 2050-re 9,8 milliárdra nő, és 2100-ra már 11 milliárd fölé emelkedik. Július 11-e a népesedési világnap.

FÖLD NAPJA – Ültess fát!

A Föld erdőállománya minden évben több mint 15 milliárd fával csökken az erdőirtás, a földhasználat megváltozása, a városiasodás és a helytelen erdőgazdálkodás miatt. A nemzetközi Föld Napja Hálózat arra biztat mindenkit, hogy ültessen és gondozzon fát, minél többet, gyerekei, unokái nevében is.

természet – Az erdők internetje

Egymással beszélgető, egymást támogató fák, természetes „internethálózat” az erdők talajában – erről ír bestseller könyvében Peter Wohlleben német szerző, aki szeretné visszaállítani az erdők sokkal, de sokkal korábbi természetes állapotát. (A német nyelvű könyv címe: Das geheime Leben der Bäume, Ludwig kiadó).

rekord – Ráfázunk a melegre?

Az idei július az utóbbi 135 év legmelegebb hónapja volt a Földön az amerikai Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal szerint, és szinte bizonyos, hogy 2015 megdönti a tavaly felállított hőségrekordot.

jövő – Fenntartható-e a fenntarthatatlan?

Képesek vagyunk-e úgy élni, hogy egyetlen Földünk élhető maradjon gyermekeink számára is? Megvalósulhat-e az a világ, amelyben az életfeltételeinket biztosító bolygó megóvása legalább akkora jelentőséggel bír, mint a gazdasági előnyök? Vajon kellő ütemben haladunk-e abba az irányba, amely a jövő generációk, azaz az emberiség fennmaradását szolgálja? – ezekre a kérdésekre keresik a választ a Csalán egyesület fórumán. 

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja