Címke

ellenőrzés

SAJTÓKÖZLEMÉNY – Megyénkben minden rendben a húsvéti nyuszival és társaival

A vizsgált boltok, üzletek csaknem felénél tártak fel kisebb-nagyobb hiányosságokat a Veszprém Megyei Kormányhivatal Húsvét előtti célirányos fogyasztóvédelmi ellenőrzései. A nagyobb ünnepek előtti vizsgálódás célja nem a büntetés, hanem a fogyasztók érdekeinek védelme, a figyelemfelhívás, valamint a szabályok betartatása a kereskedőkkel.

BRRR  – Nemzeti kutyanyíró-ellenőrzés

Annyira megható az adóhatóság azon igyekezete, hogy kipucolja a társadalom bugyraiból a nemzetgazdaság tisztaságát veszélyeztető galád adócsalókat, hogy egy-egy történet hallatán könnybe lábad a szemünk. Akcióikban annyi ötlet, lelkiismeretesség és szorgalom van, hogy ezeket hallva a keményen dolgozó kisember megnyugvással hajthatja álomra a fejét. A minapi történet is erről tanúskodik.

BALATON – Jó borokat ihatunk

Balatoni vihar fedőnévvel három napon át 32 borászati felügyelő 89 északi parti borászatot ellenőrzött, és megállapították, hogy a Balaton-felvidéki borok mind élelmiszer-biztonsági, mind minőségi szempontból megfelelőek. A razzia oka az volt, hogy korábban egy tapolcai borászatnál ezer hektoliter hamisított bort talált a hatóság. Azonnali hatállyal felfüggesztették az üzem működését és zárolták az ott talált termékeket.

KÖZLEKEDÉS – Mindent látó kamerák

Április 5-én reggel nyolc órától élesben működik a Véda közúti intelligens kamerahálózat, mivel – az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint – befejeződött a 15 milliárd forint költségvetési és európai uniós forrásból finanszírozott rendszer infokommunikációs vizsgálata. Január 1-jétől változtak a szabálysértési büntetések tételei is, ezért is érdemes nagyon odafigyelni.

TISPOL – A biztonságosabb közlekedésért

Március 16. és március 18. között országos közúti ellenőrzést hajt végre a rendőrség. Az úgynevezett Tispol Seatbelt ellenőrzés keretében fokozott figyelmet fordítanak a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak előírásszerű használatára.

közbiztonság – Egy hónapig tartó fokozott ellenőrzés

Átfogó közbiztonsági akciót hirdetett október 1-jétől 31-éig az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az akció keretében a szolgálatot ellátó rendőrök országszerte bárkit, bármikor igazoltathatnak, a ruházatot és az autósok gépjárműveit átvizsgálhatják.

Fokozott rendőrségi ellenőrzés

A veszprémi rendőrkapitány a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el szeptember 3-án 8 órától szeptember  7-én 20 óráig a Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területén, kiemelten Veszprém város közterületein – közölte a police.hu.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja