Címke

Domján Gábor

Kabáthoz a gomb

A napokban egy felindult édesapa hírül adta (csupa nagybetűvel) a Facebookon, hogy délután 5 óra körül megtámadták a barátjával békésen sétáló 16 éves fiát az aluljáróban. A támadók cigányok voltak: három 20 és 30 év közötti fiatalember. Aki látta az „incidenst”, írjon neki privátban, kérte.

Időjáték

Életunt hang a vonal végén. Percre pontosan megad egy távoli időpontot. Tudomásul veszem, felírom, kivárom.

Ezt most szépen bevesszük

Striebel bácsikám, mikor megtudta, hogy egy volt katonatársa haldoklik, autóbuszra ült és elment Kislődre, hogy meglátogassa, elbúcsúzzon tőle, amíg még életben találja. Magával vitt engem is, talán egyedül félt a találkozástól.

CIVILEKRŐL ÍRÓK – Nyerő körzet

Helyettes kézbesítőnek lenni istencsapás. Már ha van még helyettes kézbesítő a postán. Mikor ’84-ben a karácsonyi forgalom kis híján elnyelt, és tavasszal állandó körzetet kaptam, föllélegeztem: vége a reménytelen bolyongásnak a sosem látott utcákon.

Utcai meghallgatás

Lekapcsol az aluljáró előtt. Látványosan kezet nyújt, és „hogy vagy, testvér?”-rel indít, ami köztudottan azt jelenti, ő szeretné elmondani, hogy van. Hát nem jól. De ahhoz képest, ahogy a műtétje előtt volt, nem panaszkodhat. Nincs bátorságom elpucolni, nem is tudnék, hosszan a kezében tartja a kezem. Meg lelkifurdalásom is van, legutóbb elhúztam mellette, pedig akkor is nagyon fehér volt az arca, és láttam a tekintetéből, hogy… Continue Reading →

Hát te vagy az?

Kibetűzi a kaputelefonon a nevünket, csenget. Lerohanok. Hát te vagy az? Minek jöttél? Mért nem szóltál előtte? – próbálom letámadni, esetleg visszafordítani, mintha nem lenne reménytelenül késő. Testvérem a maga slampos, ijesztő, visszavonhatatlan valóságában már nyomul is befelé.

Váltótársam, mondd, akarsz-e lenni?

A virágbolt előtti vasállványon seregnyi művirág pompázott. Alkonyodott már, eladó sehol, az üzlet zárva. Itt a kiváló alkalom, hogy nagyobb mennyiségű művirághoz jussak, gondoltam.

Társasházi anzix

Murvát hordok Marika vezénylete alatt a pincefolyosó gödreinek feltöltésére. Elegyengetem, ő tapossa, tömíti. Két hordó murva áll évek óta az erkély és a fal kiszögellésében. Bedolgozzuk a gödrökbe, hogy senki ne botoljon el a gyenge világításnál.

Kontroll

Mikor bejelentkeztem, már nem emlékezett rá, hogy ő utalt kórházba. A kontroll hírére készséges lett. Szerencsére pontos voltam, mert a főorvos úr most nem csúszott meg az idővel, mint legutóbb. Hellyel kínált, megnézte a zárójelentésemet, és darálni kezdte az első találkozásunkkor már feltett kérdéseit, éppen csak annyi időt engedve, hogy igennel, nemmel válaszoljak. Ha többet akartam mondani, leintett, hogy nem érdekes.

Ahol a lovak vannak

A sofőr remek fickó. Minden útvonal-rövidítést ismer, minden forgalmi lehetőséget kihasznál, virtuózan vezet. Fülén telefon. Folyamatosan beszél. Egy az egyben közvetíti valakinek az utunkat. „A Hősök terét érintjük éppen…, tudod, ahol azok a lovak vannak.” Nem zavartatja magát. Két anyuka a gyermekével meg én utazunk haza a lepukkadt kisbuszban. „Elénk hajt ez a taknyos! Vigyázz, mert egyszer anyádat viszem, és ha a hozzád hasonló barmok… Continue Reading →

Ki az úr a házban?

Két testvér gyilkolássza egymást szabadidejében. Kedvenc foglalkozásuk ez, ha unatkoznak. A nagyobbik így adja tudtára a kisebbnek, hogy ki az úr a házban, kinek tartozik feltétlen engedelmességgel. Az meg ordít, mint a fába szorult féreg, hátha kiszabadul. De nem szabadul ki, csak a lakókon tör ki a frász: mi van ezeknél már megint? Embert ölnek? És ilyen hosszan?

Korszakok

Folyamatosan beszélt, csillogott a szeme az elégedettségtől s a büszkeségtől. A húsipari cégnél, ahol a mérlegek karbantartása volt a feladata, annyit evett és olyan finomságokat, hogy ihaj! Fontos munkaköre révén még a repi készítményekből is járt neki. Extra turistaszalámi rudak tűntek el a gyomrában reggelire, kenyér nélkül. Ez volt ám a jó világ, a szép világ: a nyolcvanas évek! – sóhajtotta, aztán áttért a színházi… Continue Reading →

A kapu

Sokáig bárki bejöhetett az udvarba, kapu ugyanis nem volt. Legalábbis addig, míg Béla testvérem el nem adta az egyik szekrényt.

A bécsi Bözsi néni

A bécsi Bözsi néni herendi volt. Imába foglaltuk a nevét. Évente kétszer egy NSU anyósülésére ültette súlyos testét, és Anna lányával elhozatta magát hozzánk. Mindig szombaton jöttek, finom ebédet kaptak, s délután már indultak is vissza Bécsbe. Bözsi néni nagymamámnak csak unokatestvére volt, de két jó testvérrel is felért. Táskarádiót, teát, kávét, édességet, banánt(!), ruhaneműt s egy fűzős bőrfocit is hozott ajándékba a hatvanas években.

Színes kupakok

Juci néni kupakgyűjtésre mozgósít egy mozgássérült lány részére. Újságcikket ragaszt a villanyóraszekrény ajtajára, s egy fénymásolt levelet a tolókocsiban nevető lány fényképével. Alájuk igazít egy asztalkát, közepére edényt helyez. Terítőként reklámújságok szolgálnak. Olyan az egész, mint egy rögtönzött oltár.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja