Címke

DK

EP-VÁLASZTÁS – Mennyi az annyi?

Katanics Sándor (DK) önkormányzati képviselő egyszerűen kisétált a közgyűlés minapi üléséről, amikor Hegedűs Barbara, a Fidesz  képviselő-testületi frakcióvezetője, a EP-választások eredményét, „elsöprő sikerét” értékelte. A képviselő nem rejtette véka alá, mi késztette a kivonulásra.

VÁLASZTÁS – Kibővült a veszprémi Ellenzéki Kerekasztal

A veszprémi Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának elsődleges célja, hogy a demokratikus elvek és értékek szerint működő ellenzéki pártok, illetve társadalmi szervezetek együttműködésével a 2019-es önkormányzati választáson az általa támogatott jelöltek többségbe kerüljenek a képviselő-testületben, valamint az Ellenzéki Kerekasztal által is elfogadott polgármestere legyen Veszprémnek.

DK – Gyurcsány Ferenc Veszprémben tart fórumot

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke május 17-én, pénteken 17 órakor a Szieszta Kávézóban (Hoffer Ármin sétány 2.) tart fórumot Európa, maradunk! címmel.

MSZP, LMP, DK, JOBBIK – Számunkra Veszprém az első!

Az MSZP, a LMP, a DK és a Jobbik országgyűlési képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 2019. évi veszprémi önkormányzati választáson a teljes ellenzéki összefogás létrehozásáért dolgoznak és április 30-ig bemutatják közös polgármester jelöltjüket és egyéni jelöltjeiket.

VESZPRÉMI FELMÉRÉS – Kire szavazna és kire nem?

A Publicus Intézet áprilisi telefonos kérdőíves adatfelvétele alapján készült felmérés tökéletesen tükrözi Veszprém lakosainak értékelését a helyi ellenzéki politikusok munkájáról, ismertségéről, népszerűségéről.

POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS – Teljes ellenzéki összefogás Veszprémben

A parlament ellenzéki pártjai együttműködnek Veszprémben az önkormányzati választásokon címmel tartott ma sajtótájékoztatót négy ellenzéki országgyűlési képviselő: dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Ungár Péter (LMP) és Varju László (DK).

ALÁÍRÁSGYŰJTÉS – Legyen strand is, ne csak uszoda!

Töredelmesen bevallom, hogy – az állítólagos helyi igények felmérése szerint – azon kevesek táborát gyarapítom itt Veszprémben, akik ugyan őszinte szívvel örülnek annak, hogy „mi, veszprémiek kiváltságos helyzetben vagyunk, mert még autóbusszal is alig húszpercnyire van tőlünk a Balaton”, ellenben úgy gondolják, mégis elkelne errefelé egy uszoda, de főleg egy strand.

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja