Címke

akció

AKCIÓ – Valódi családbarát intézkedésekért indítanak kampányt

Több mint félmillió magyar állampolgár szorul segítségre mindennapi önálló életvitelében egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt. Ők az államtól nem kapnak megfelelő támogatást, ezért szeretteiknek kell gondoskodni róluk.

ÜNNEPLÉS – Bach mindenkinek

A budapesti utcákon, tereken, aluljárókban, templomokban és a Fővárosi Állatkertben ingyenes koncertsorozattal ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját ma és holnap, március 19-én és 20-án. A New Yorkból indult, Bach mindenkinek nevű programsorozatot második alkalommal rendezik meg hazánkban is.

MEGHÍVÓ – Együtt, szívből-szerelemből

Az üresen álló, városképet csúfító belvárosi kirakatok berendezésére indított akciónk újabb fejezetéhez érkezett. (Korábbi írásaink itt és itt olvashatók.) Sokan jelezték, hogy örömmel bekapcsolódnának ebbe a városszépítő kezdeményezésbe. Őket és mindenki mást, akit érdekel a közös ügy, most egy találkozóra invitáljuk.

VÁSÁRLÁS – Amikor az olcsó drágább

Van az úgy, hogy az ember siet, van az úgy, hogy gyorsan kell valamit főzni, sőt, néha csak figyelmetlen vagy csupán jóhiszemű az ember, és túlságosan is megbízik abban, amit lát.  Rápillant a nagybetűkkel feltüntetett árra és viszi az olcsóbbat.

Ki csalhat és ki nem?

Szeretem az üzletek élelmiszer-akcióit. A pénztári sorban állást is könnyebben elviselem, ha úgy érzem, olcsóbban jutottam hozzá a narancshoz, paprikához, fagyasztott árukhoz. Tegnap is békésen kivártam a soromat. Előttem egy fiatal nő araszolt a pénztár felé, 2–3 éves kisfiával.

ADOMÁNY – Szurkolók az állatokért

Helyi állatvédő szervezetek számára gyűjt adományokat a Veszprémi Szurkolói Egyesület február 21-én, a Bajnokok Ligája-meccs előtt.

FLASHMOB – Egymilliárd nő ébredése

Veszprémi hölgyek is csatlakoztak az Egymilliárd nő ébredése nevű akcióhoz, amely a nők és lányok elleni erőszakra hívja fel a figyelmet világszerte. A veszprémi esemény a világ számos pontján zajló kampánnyal egy időben, február 16-án lesz. Az Agorában (volt Hemo, Táborállás tér 1.) plakátkiállítással, tánccal, szakjogászok előadásával és gyakorlati szakemberek tanácsaival hívják fel a figyelmet a téma fontosságára.

klímacsúcs – A megállapodás elégtelen és igazságtalan

Klíma – Mi jövőnk – Mi jövünk! Ezzel a felirattal szervezett látványos klímavédelmi akciót Veszprémben a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) a klímacsúcs végére.

multimutyi – Akciós csirkecomb, tanulságokkal

Huszadik magyarországi születésnapját ünnepelte az egyik multinacionális élelmiszeráruház-hálózat, ebből a jeles alkalomból rengeteg napi akciót kínált a fogyasztóknak, amit a szokásos módon a saját reklámkiadványában is meghirdetett. Például a kedvelt és kapós csirkecombot felettébb kecsegtető, 399 forintos kilónkénti áron.

REKLÁMFOGÁSOK – Kifújtak a régi trükkök, íme egy új!

Szinte kimeríthetetlen az ötletek tárháza, amellyel az élelmiszerláncok marketingesei próbálják megtartani a vásárlóikat, és egyúttal átcsábítani a más élelmiszerboltokba járókat.  Aztán ha már betértek, újabb ötletekkel minél nagyobb összegű vásárlásra ösztönzik őket. Végül is ez a dolguk.

© 2020 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja