A huncutságot a reneszánsz kor olasz mesterei találták ki. A huncutság pedig abból állt, hogy mitológiai témára hivatkozva festették az aktokat és az erotikus jeleneteket ábrázoló festményeket. Ha például Tiziano 1546-ban festett, Mars és Vénusz című alkotásának azt a címet adta volna, hogy Giulietta Romano a kovácsmesterrel szeretkezik a körtefa alatt, azt természetesen erkölcstelennek ítélték volna. Véletlen egybeesésként értelmezték, hogy Mars, aki a képen izmos jobb kezével elkapta Vénusz fenekét, történetesen a kovácsmesterre hasonlít, Vénusz pedig Tiziano szeretőjére, és nem vontak le következtetést az erkölcscsőszök.

Tiziano: Mars és Vénusz

A kor legnagyobb festőinek egyike, a fentiekben említett Tiziano nem finnyáskodott magasztos művészeti okokra hivatkozva, bizony megfestette többször is ugyanazt a jelenetet, ami iránt kereslet mutatkozott. Például a Vénusz zenésszel sorozatot, amin képenként alig változtatott valamit a kompozíción vagy a modellen. Vállalta, ha a megrendelő azt kérte, hogy Vénusz hasonlítson egy általa kiválasztott konkrét személyre. Az Urbinói Vénusz, Tiziano legnevesebb festményeinek egyike is így készült.

Urbinói Vénusz

tiziano urbinói vénusz

Tiziano: Urbinói Vénusz

A megrendelő, Urbino hercege, név szerint Guidobaldo Della Rovere meghatározta, hogy a nő egy bizonyos La Bella (Szépség) becenevű hölgyre hasonlítson (hogy ő ki volt, az egy másik és hosszú mese). A méretes (119 x 165 cm) festményre „hálószobai használat céljából” volt szüksége a hercegnek, aki akkor 24 éves volt, már négy éve nős, feleségével 11 éves korában házasodott össze, és értelemszerűen vele két-három évig csak a szó szoros értelmében hancúrozhatott a hálószobában. Esténként pedig, ha elfogta a vágy, akkor Tiziano festményét nézte (a későbbiekben még visszatérek ehhez a festményhez).

A festők kénytelenek voltak ezt a huncutságot alkalmazni, ugyanis a törvény a közerkölcs nevében tiltotta a meztelen test ábrázolását, viszont a piacon kifejezett igény és kereslet jelentkezett. Hasonló volt a helyzet, mint Amerikában a prohibíció idején. A tiltás csak növelte az érdeklődést és felverte az áru értékét. A festmények megrendelésre készültek, nem kerültek nyilvános galériákba, kiállítóhelyekre, hanem a műteremből közvetlenül a gazdag családok, sok esetben koronás fejek palotáiba.

NDK-s csajok

Lucas Cranach: Nimfa a szökőkútnál

Hogy micsoda üzlet rejlik a mitológiai témák festésében, arra rájöttek az Európa más vidékeiről Itáliába látogató festők is. Például a német reneszánsz legnagyobb egyéniségeinek egyike, Michelangelo, Tiziano kortársa, Lucas Cranach. Ő Luther Márton városában, Wittenbergben élt, közeli barátja volt Luthernak (ismert portréját is ő festette meg). Egy hivatalos küldöttséggel járt Velencében, ott látta meg a „mitológiai ihletésű” aktokat, és visszatérte után elkezdte gyártani saját Vénuszait. Ezek alkatra nemigen hasonlítanak az olasz „bellákra”, inkább az izmos „NDK-s csajok” elődeit véli az ember felfedezni bennük, de a német megrendelők ízléséhez ezek álltak közel.

Meztelen Maya

Goya: Meztelen Maya

A fentiek tudatában értékeli igazán a művészettörténelem Goya tettét. Ő volt ugyanis a legnagyobbak közül az első, aki szakított ezzel a képmutatással, és a Meztelen Maya festményét néven nevezte. Nem bújt a mitológia védőszárnya alá. S tette ezt Európa legkonzervatívabb országában, Spanyolországban, ahol még teljes hévvel dúlt az inkvizíció. A legmagasabb szintű autoritások sem tudtak segíteni rajta, végül áttelepült Franciaországba, élete végéig ott élt. Migránsként.

Az első Vénusz

Botticelli: Vénusz születése

Nem állítom, hogy minden festő, aki meztelen testeket ábrázoló mitológiai témát örökített meg, ezt hátsó szándékkal tette. Az első Vénusz alkotóját, Botticellit – ismerve jellemét, életútját – biztosan nem a meztelenség látványa, az erotikus töltet vezérelte, amikor megfestette a Vénusz születése című világhírű alkotást. Vénusz bal kezének elhelyezését is inkább Botticelli szemérmességével magyarázom, az istennő lényegében vörös hajzuhatagával eltakarja nemi szervét.

Alvó Vénusz

Giorgione: Alvó Vénusz

Giorgione Alvó (Fekvő) Vénuszánál már más a helyzet. A művészettörténészek itt már hátsó gondolatokra utalnak, annál is inkább, mert a fiatalon elhunyt festő igencsak szerette a földi élvezeteket és nagy nőcsábász hírében állt. Értelmezésük szerint az istennő tulajdonképpen nem alszik, hanem csukott szemmel adja át magát a gyönyörnek.

Vénusz maszturbál

Tiziano Urbinói Vénuszánál, ahol az istennő azonos helyzetben fekszik, már szinte biztosan állítják: Vénusz maszturbál. Tiziano modelljéből már sugárzik, ha diszkréten is, a szenzualitás. A huncut bal kéz a szeméremdombon matat. Úgy tűnik, Tizianónak megtetszett mestere, Giorgione utalása a kéztartással. Valószínűleg szándékosan nem pontos a másolat, a kéz Tiziano képén egy kicsit lejjebb került. Ha Giorgione festményével kapcsolatban nem is, itt viszont már határozottan állítják a hozzáértők, hogy ez a nő bizony magához nyúl.

tiziano urbinói vénusz

Tiziano Urbinói Vénusza még egyszer

Rona Geffen művészettörténész határozottan állítja, hogy a szerelem istennője éppen kielégíti magát. Meg is magyarázza, hogy a festménynek konkrét vágyfelkeltő szerepe van, és emlékeztet arra, hogy a reneszánsz korban elterjedt az a hiedelem, hogy a fogantatás csak orgazmussal együtt lehet sikeres. Állítólag az orvosok is javasolták a feleségeknek – különösen olyan esetekben, ahol a férjek nem ismerték vagy nem alkalmazták a hosszú előjáték művészetét és önös érdekből vagy jártasság hiányában nem ügyeltek kellően partnerük igényeire –, hogy a házastársi kötelezettséggel járó művelet megkezdése előtt „melegítsenek elő”, hogy a rárontó férjet már (mint a dízeljárművek esetében) „járó motorral” fogadják. És sikerüljön „elmenni”.

Olympia

Manet: Olympia

A szeméremdombon elhelyezkedő bal kéz a védjegyévé vált a későbbi korok fekvő-Vénusz festményeinek. Ezek közül a legnagyobb botrányt Édouard Manet Olympiája váltotta ki. A francia impresszionista festő nyíltan hivatkozott a folytonosságra, Giorgione, Tiziano, Velazquez, Goya alkotásaira.

Manet egyébként 1853-ban, olaszországi utazása során látta élőben Tiziano Urbinói Vénuszát. Készített róla egy olaj- és egy vízfestékmásolatot, valamint két rajzot. Megtartotta a Tiziano általi beállítást (a fej balról), a botrányt pedig az váltotta ki, hogy a szerelem istennőjét Manet a mitológiai környezet helyett egy kuplerájba helyezte, az istennő pedig egy prosti. A francia festő Olympiájának testtartása hasonló, mint a nagy elődök festményein látható, szintén a jobb kezén könyököl és hasonló karkötőt visel. A lány lábánál az ágyon egy fekete macska látható felálló farokkal.

Giorgione, Tiziano, Tintoretto mint általában a reneszánsz mesterek, de a későbbiek is, kutyust helyeztek el a festményeken a hűség jelképeként. A fekete macska már magában balszerencsét jelent, de jelképezi azt a testrészt is, amit Olympia a bal kezével eltakar. Manet Olympiájának esze ágában sincs önkielégítést végezni, arckifejezésén az unott közömbösség vehető ki, a jelen szemlátomást „menet” után készült, az ágynemű összegyűrve.

A lebegő Olympia

Cezanne: A modern Olympia

Cezanne: A modern Olympia

Manet képének jelenetét Cézanne gondolta tovább, az Aix en Provence-i művész festményén a prosti mellett még ott látható az öltözködő, kéjsóvár, kopasz, pocakos kuncsaft is.

Cézanne alkotása első pillantásra már a méreténél fogva is (58×45 cm) komolytalan, szinte infantilis műnek tűnik. A festő átvette Manet festményének szereplőit, elemeit, és egy más kompozícióba helyezve egy új tartalmat fogalmazott meg. A Manet képén címadó-főszereplő Olympia itt hátrább és magasabbra került, egy másmilyen testtartásban szinte lebeg a térben, mögötte ott látható a néger szolgálónő, igaz, inkább szoborra hasonlít, mint élő személyre.

Manet festményéhez képest az első, szembeötlő különbség az, hogy Cézanne a menetre váró kuncsaftot a premier plánba festette, noha a két változat eltérő, mind a kettőn felismerhető maga a művész. Míg Manet a kukkoló, voajőr szerepébe helyezte a szemlélőt, Cézanne beinvitálta a helyiségbe. És ami a legérdekesebb és egyben a lényeges előrelépés Manet-hoz képest: Cézanne festménye mozgásban van! Szinte érződik az a lendület amellyel a szolgálólány lerántja a leplet a pihenő prostiról, a macska alakjának konfúznak tűnő megrajzolása is mozgást rejt, mozog a vendég lába, de még az asztalon lévő gyümölcsök is mintha gurulnának. Manet festménye Cézanne alkotásaihoz képest maga a nyugalom.

Fekete Olympia

Gauguin Polinéziában találta meg színesbőrű Vénuszát, Olympiáját. A bal kezét ő is következetesen „ott” tartja.

Libidóhiányos

A XX. században a „szakfolyóiratokban” látható fényképek és a pornófilmek megjelenésével a festett aktok elveszítették azt a vágykeltő küldetésüket, amelyet évszázadokon keresztül betöltöttek.

Az expresszionista, kubista és egyéb újabb irányzatok festői által ábrázolt Vénuszokat és aktokat szemlélve az embernek gyakran olyan érzése támad, hogy a régi mesterekkel ellentétben ezek a festők egyértelműen libidóellenesek. Álljon itt befejezésül, elrettentő példaként Karl Schmidt-Rottluff  német expresszionista festő Vénusza a tükör előtt. Bassza meg!

Csorba Zoltán

Hozzászólások

hozzászólás