Közzétette a rendőrség a hivatalos honlapján az első 25 darab, fix telepítésű traffipax elhelyezését. A szupertraffipaxként emlegetett hálózat kiépítését a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) konzorciuma valósítja meg.

Szupertraffipax. A legendás hírű szerkezetek elől nincs menekvés, nem lehet nyugodt sem a gyorshajtó, sem a notórius szabályszegő, a vezetés közben telefonáló vagy éppen a biztonsági övet elhanyagoló. Ezek a szerkezetek mindent látnak és mindenről azonnal „árulkodnak”! Az objektív felelősség bevezetése és a szabálysértési büntetési tételek megemelt összege sokakat arra kényszerít, hogy figyelmesebben, a szabályokat betartva közlekedjenek, vagy éppen az aktuális traffipaxjelentéseket böngésszék, amelyekről portálunk is naponta beszámol.

Fejér, Pest, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében, így az érintett autópálya-szakaszokon (a térképmellékleten megjelölt helyek) már szinte biztosan nem változik a Véda közúti intelligens kamerahálózat fix telepítésű kameráinak helyszíne. A rendszer részeként március 26-ától az ország közútjain élesben működik 160 darab változtatható helyű kamera, és rövidesen befejeződik az ország területén a fix helyűek telepítése is.

Egyelőre Fejér, Pest, Komárom-Esztergom és Nógrád megyékben helyezték üzembe a fix telepítésű sebességmérő kamerákat. Amikor Veszprém megye is sorra kerül, és ismert lesz a telepített rendszerek helye és élesítésének ideje, portálunk beszámol róla

Egyelőre Fejér, Pest, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében helyezték üzembe a fix telepítésű sebességmérő kamerákat. Amikor Veszprém megye is sorra kerül, és ismert lesz a telepített rendszerek helye és élesítésének ideje, portálunk beszámol róla

A rendőrség tájékoztatása szerint: „A kamerák a sebességmérés mellett – többek között – alkalmasak forgalomszámlálásra, rendszámfelismerésre, a forgalomtorlódás felismerésére és a biztonsági öv használatára vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzésére, valamint a kafir (közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó információs rendszer) segítségével többféle szabályszegés felismerésére és dokumentálására.”

Íme, mennyivel kopasztják meg a szabálytalankodót (forrás: vezess.hu): gyorshajtás 30 000-300 000 forint, kihangosító nélkül telefonálás 30 000, biztonsági öv nélküli autózás 10 000, 15 000 vagy 20 000 (lakott terület, vidék, autópálya), jelzőlámpa tilosán áthajtás 50 000, vasúti átjárón tiltott áthajtás 60 000, záróvonal átlépéséért 30 000, kötelező haladási irány megszegése 50 000, tiltott behajtás 30 000, autópálya leállósávjában jogtalan megállás 40 000, autópálya leállósávjában haladás 100 000, buszsáv jogosulatlan használata 20 000, buszsávban haladásért 30 000, lejárt műszaki 40 000, 50 000 vagy 60 000 forint (attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 hónapja járt le). 

Hozzászólások

hozzászólás