Idén már csak azok a gyermekek maradhatnak hatéves koruk után az óvodában, akiknek szülei január 31-éig kérvényt nyújtanak be az Oktatási Hivatalhoz, és a hivatal megadja az engedélyt. Már csak pár nap van az OH kérvényezés határidejéig, és hatalmas probléma, hogy az információ nem jutott el megfelelően a szülőkhöz.

Fennáll a veszély, hogy sok érintett szülő – különösen a kevésbé iskolázottak, a hátrányos helyzetben lévők – nem adja be a kérvényt január 31-ig.

A Szülői Hang Közösség felmérése szerint a szülők alig fele kapott az óvodákban megfelelő tájékoztatást az eljárásról. Sok szülő úgy értette a törvényt, hogy hatévesen iskolába kell menni és kész – eszükbe sem jut, hogy megpróbálhatnák elérni az óvodában maradást.

Fontos lenne, hogy az érintett szülőkhöz jusson el, miért kell komolyan venni az iskolaérettséget, és hogyan működik az OH kérvényezés. Az éretlenül iskolába kerülő gyerek egész életére sérülhet, de rosszul járnak a többiek is: az idő előtt iskolába kényszerített gyerekek lekötik a tanár energiáit, az iskoláknak általában nincsenek lehetőségeik a megfelelően differenciált oktatásra, így romlik az oktatás minősége az összes évfolyamon évről-évre…

Az érintetteknek segíthet a Szülői Hang segédlete a kérvények beadásához, a böngészés az eddigi beadványok eredményei között és az érintettek Facebook-csoportjának a felkeresése.

Szülői Hang Közösség

 

Hozzászólások

hozzászólás