Juci néni kupakgyűjtésre mozgósít egy mozgássérült lány részére. Újságcikket ragaszt a villanyóraszekrény ajtajára, s egy fénymásolt levelet a tolókocsiban nevető lány fényképével. Alájuk igazít egy asztalkát, közepére edényt helyez. Terítőként reklámújságok szolgálnak. Olyan az egész, mint egy rögtönzött oltár.

A lépcsőház csatlakozik az akcióhoz (kivéve az üres lakások tulajdonosait), mert segítőkészségben nálunk nincs hiány. A takarításon – fogadjunk-e takarítót vagy magunk végezzük? – simán összeveszünk, de egy kiabálóan jó ügy mellett kiállunk, mint a kémény. (Apropó, kémények… Azokat is be kellene vakoltatni, mert mállik a tégla, és darabjai a palára zuhannak. Elöregszik a sziloplaszt a bádoggallér és a kéményfal között, s befolyik az eső.)

Nehéz megszokni, hogy külön kezeljük a kupakokat, s hetente le kell vinni a földszintre. Aztán beletanulok. Csörög a sok színes kupak, ahogy a nejlonzacskóból az átlátszó edénybe zúdítom. Mikor a napi postát megnézem, az edényre is vetek egy pillantást. Ácsorgok kicsit a lány elmosódó fényképe előtt, elolvasom köszönőlevelét. Tetszik hangvétele, nyíltsága. A kupakokért kapott pénzen egy speciális tolókocsit vásároltak szülei, amelyben stabilan és kényelmesen ül. Amikor nem kell segédeszközt venni, táborozásra fordítja a pénzt, ahol remekül érzi magát a sorstársak körében. Arra kér bennünket, hogy továbbra is szorgalmasan folytassuk a gyűjtést.

Juci néni a kupakokat a nyugdíjasok napközi otthonába viszi, ott egy nagy zsákba öntik, s elszállítják a beváltóhelyre.

És folytatódik a gyűjtés, csak immár Juci néni nélkül, mert elvágódott a lakásban, és már saját magát is nehezen látja el. Egy darabig járt hozzá délelőttönként egy hölgy az önkormányzattól. Még a lépcsőházban is felmosott helyette. De pár hét múlva új forgatókönyv lépett életbe: Juci nénit idősotthonba vitték. Egyelőre csak három hónap próbaidőre, de nem jön vissza, mert kiadták a lakást.

A lépcsőház mintha nem akarna tudomást venni a változásról, csak gyűjti a színes kupakokat, lerakja a barkácsolt asztalka köré, és nincs, aki elvigye.

Domján Gábor

Hozzászólások

hozzászólás