Óvóhely. Sötét, ablaktalan pince, a sötétség és a rettegés lakja. Néha a remény is beszivárog. Néha.

Nyomasztó látvány, mikor nyílik a vasajtó és belépünk a mai, napsütéses, békés kinti világból a menedéket nyújtó óvóhelyek valamelyikébe. A Csermák utcai pincehelyiség még őrzi a háborús idők rossz emlékét.

KIKAPCSOLVA

Kikapcsolva

Az első világháború második felében, 1917-ben már megjelentek a légjáró járművek elleni védelemre felhívó falragaszok, plakátok. A légoltalom az első világháborút követően erősödött meg a hátország védelmének megszervezésével. Magyarországon egy 1935. évi törvénycikk hozta létre a légoltalom fogalmát, majd ennek megfelelően 1937-től Veszprém megyében is sorra alakultak az Országos Légoltalmi Liga helyi csoportjai.

magfegyverek

Magyarázat

Rendszeresek voltak a légoltalmi gyakorlatok, főpróba is volt 1938-ban, ekkor az elsötétítés megszervezését is elrendelték. Veszprémben légoltalmi szirénát a Tűztorony, a rendőrség, a mai Hittudományi Főiskola és az egykori VÁÉV-székház épületére szereltek, kézi szirénákat is készenlétben tartottak.

Rozsdamarta gépház a Csermák utcai pincében

Rozsdamarta gépház a Csermák utcai pincében

 

Csopak – Hidegháborús évek

bejáratCSOPAK

A csopaki légópince bejárata közelebbről

Az 1970-es években változott a szemlélet. A hidegháborús időszak tömegpusztító fegyvereinek esetleges támadására válaszolva új objektumok létrehozását kezdték meg, melyeket védett vezetési pontoknak neveztek el. A mintegy ötven fő befogadására alkalmas, alapvetően nem honvédelmi célú építmény a megyei közigazgatási vezetőknek adott (volna) védettséget. Arra szolgált, hogy az újjáépítést, a védekezést innen irányíthassák nukleáris csapás és egyéb háborús támadások esetén.

A csopaki védett vezetési pont gépháza

A csopaki védett vezetési pont gépháza

Hazánkban minden megyében épült ilyen helyszín. A csopakit 1973-ban kezdték építeni, és egy év alatt készült el. Erre a munkára külön építési vállalat szakosodott. Tervdokumentációban rögzítették a műszaki paramétereket, a tervezés és az építés is titokban történt, az építkezés idejére az érintett területet lezárták.

A csopaki objektum belsejébe egy légzsilip-kamrán jutunk be, itt egy őrhelyiséget alakítottak ki. Az itt szolgálatot teljesítő őr csak személyi védelmi eszközökkel volt ellátva. A belépni szándékozóval rádiókapcsolaton keresztül kommunikáltak, és az ajtók nyitásakor folyamatosan figyelték a nyomáskülönbségek alakulását. Arra is figyeltek, hogy szennyezett levegő ne juthasson be az épület belsejébe.

Negyven helyiség a föld alatt

A földalatti óvóhelyen közel 40 kisebb-nagyobb helyiséget alakítottak ki. A vezérlőközpontból a gépészeti eszközöket irányították. Ha megszűnt volna a külső áramellátás, belső beépített generátor lépett volna működésbe, sőt, a tartalék akkumulátoregységek 24 órán át működtek. Egy motor tette lehetővé az objektum teljes áramellátását, a porszűrő kamrák pedig a beáramló levegő tisztították, és állandó felügyeletet igényeltek.

Találunk egy kis konyhát, ahol melegítésre és étkezésre alkalmas berendezések kaptak helyet. Van itt vécé, mosdó, úgynevezett stúdiószoba a rádióadások vételéhez, orvosi szoba, pihenőhelyiségek falról lenyitható ágyakkal, amelyeket váltásban használtak a gyakorlat idején a szolgálatot teljesítők.

Politikai munkatársak fülkéi

A honvédelmi bizottság elnökének szobája

A honvédelmi bizottság elnökének szobája

 Érdekesség, hogy a fekhelyek közül kettő piros színű. Az egyik a honvédelmi bizottság elnökének saját hálóhelyiségében, a másik feltételezhetően a „rejtjelező politikai munkatárs” munkaállomásán található. Csak nekik volt saját kis fülkéjük, ahová visszavonulhattak. A vezetők felkészültek a folyamatos információáramlásra (védekezés, újjáépítés). A gyakorlatok idején utasítások jöttek-mentek, természetesen rejtjelezetten. A rejtjelező feladata volt, hogy egy kódkönyv vagy kódtábla segítségével megfejtse az üzeneteket.

Levegőztető berendezés

Levegőztető berendezés

A létesítmény három üzemmódban működött: az első, amikor nyitott ajtók mellett szabad kijárása volt a szolgálatot teljesítőknek. A kettes üzemmódban le voltak zárva az ajtók, a levegő szűrőkön keresztül jutott a helyiségekbe. A harmadikban a belső levegőt keringették oly módon, hogy az oxigénszínt ne essen 19 százalék alá, a szén-dioxid pedig ne emelkedjen 1 százalék fölé.

Élesben sohasem használták

A helyszínen járva az akkor korszerű megoldások ma némileg naivnak tűnhetnek, ám hasonló objektumok épültek az akkor ellenségesnek számító nyugati országokban is. (Ne legyenek illúzióink, a Nyugat is hasonló módszerekkel készült a támadások kivédésére, a hidegháborús helyzet ezeket a megoldásokat szülte mind mentalitásban, mind a hasonló paraméterek mentén megvalósuló objektumokat tekintve.)

Bár minden évben volt gyakorlat, élesben soha nem használták a csopaki védett vezetési pontot, tényleges fenyegetettségből adódó teljes elzárásra soha nem került sor. Még az 1980-as években is történtek újítások, ekkor építették ki például a légnyomás elektronikus szabályozását. A 2000-es évek elején viszont egy kormányrendelet megszüntette a védett vezetési helyek működését.

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság úgy tervezi, hogy a létesítményt megnyitja a látogatók előtt. A hidegháborús időszakról tanuló középiskolásokat várják majd ide, akik rendhagyó történelemóra keretében megismerkedhetnek az objektum működésével, és teljes mértékben autentikus környezetben kaphatnak képet történelmünk egy meghatározó időszakáról.

Az úgynevezett védett vezetési pont irányítói az akkori megyei vezetők voltak: a honvédelmi bizottság elnöke, a polgári védelmi törzsparancsnok, a munkásőrség megyei parancsnoka, a rendőrfőkapitány és velük együtt a megyei politikai osztályról voltak még parancsnokok, helyetteseik és az ő munkájukat kiszolgáló személyzet.

A kiszolgáló személyzet, mint pl. a sugárfigyelő raj, gépészeti raj, a gépírók, géptávírók, üzemeltetők, összesen körülbelül 50 főt tett ki. Az objektum 24 vagy 36 órás teljes elzárkózásra szolgált, de ha nem kellett teljes elzárkózásban tölteni az időt, akkor addig működhetett, ameddig az utánpótlást tudták biztosítani. Érdekes koncepció volt, hogy azok számára, akik az objektumon kívül maradtak, semmiféle védelmet nem dolgoztak ki. Sugárzás, vegyi támadás esetén is egyszerű személyi védelmet kaptak volna.

Vészkijárat

Vészkijárat

 

Az óvóhelyek szervezett építését Veszprémben 1938-ban rendelték el. Az objektumok 1944 októberére készültek el. Csak 1940-ben közel 50 óvóhely építésének tervét nyújtották be jóváhagyásra az akkori veszprémi főmérnöknek. Ezek főleg magánházak pincéjében kialakítandó, bombabiztosra tervezett, körülbelül 20 négyzetméteres pincehelyiségek voltak, de a városháza, a tűzoltóság, a rendőrség, egyes takarékpénztárak pincéit is aládúcolással erősítették meg, gáz- és szilánkvédő falakkal zárták le az ablakaikat, és vészkijáratokat létesítettek. 1944-ben a Benedek-hegy sziklatömbjében is tervezték egy óvóhely építését, és bár a hegy gyomrában vannak „termek”, de az eredeti elképzelések – melyek szerint az Úrkút utcából a Jókai utcára vezetett volna az átfúrás – nem valósultak meg. Életvédelmi létesítmények a tömbházak aljában kialakított légópincék is, ezeket 1962-ig kötelezően kellett kialakítani. Számos ilyen légópince van Veszprémben. A társasházak költségvetésének függvénye, hogy mennyire tudják karbantartani őket. Veszprém megyében több mint 400, légoltalmi célokra használt óvóhely szerepel a korabeli nyilvántartásokban.

 Forrás:

Veress D. Csaba (1980): Veszprém megye és a Szövetséges Hatalmak stratégiai légitámadásai a második világháborúban, Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15/1980. 167-202.p

Veress D. Csaba (2009): Veszprém légiriadó naplója – 1945. február 14. – március 23., 17. Veszprémi Szemle, 11. évfolyam, 2009., 3-4. szám

Régi képek a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyűjteményéből.

Szeretném megköszönni a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelőjének, Vízi Ottó tűzoltó alezredesnek, valamint a Veszprém Megyei Levéltár kutatószolgálatának a segítséget.

Bonyhádi Szilvia

Hozzászólások

hozzászólás