A héten városunkba látogatott a riói olimpiára készülő Parti András kerékpáros olimpikonunk, hogy részt vegyen a Veszprémi Kerékpáros Egyesület utánpótlásedzésén.

Mountain bike olimpikonunk a megyeszékhelyen működő egyesület balatonalmádi és veszprémi műhelyének közös edzésébe kapcsolódott be – tájékoztatta portálunkat Tóth András, az egyesület alelnöke, az esemény főszervezője. – Az edzés technikai elemek gyakorlásával kezdődött, aztán a fiatalokkal együtt bejárták a július 10-ei Veszprém XCO Magyar Kupa-futam pályáját. Levezetésnek kiszorítósdi játék következett, amelyet egy hosszú beszélgetés és közös fotózás tett kerekké. A sportág szempontjából nagyon fontos az utánpótlás-nevelés. Nem elég csak edzésekre és versenyekre járatni a fiatalokat, hosszabb távú perspektívát kell számukra mutatni. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok találkozzanak, beszélgessenek egy igazán sikeres versenyzővel, akit példaképnek tekinthetnek. Az edzésen részt vevő gyerekeknek Parti András már nemcsak egy versenyző lesz, hanem az a barátságos és közvetlen versenyző, akivel a múltkor beszélgettek, kiszorítósdit játszottak és sok hasznos tanácsot hallottak tőle.

Nagyon jó volt a sok lelkes és ügyes fiatallal bringázni, beszélgetni, megosztani velük a tapasztalataimat – tette hozzá Parti András. – Jó, hogy vannak ilyen csapatok, ahol így foglalkoznak a fiatalokkal. Remélem hasznos délután volt mindenkinek. Én nagyon jól éreztem magam, köszönöm a lehetőséget!

Csoportkép a bajnokkal

Csoportkép a bajnokkal

Parti András a Waberer’s evopro MTB Team versenyzője, 14 éves korában kezdett kerékpározni, ami eleinte a barátokkal való közös bringázásokból, versenyekre járásokból állt, majd egyre komolyabbra fordult. Részt vett a pekingi, majd a londoni olimpián, és mostanra Rió került a célkeresztbe. Parti András a Magyarország által szerzett négy férfi olimpiai kvóta közül hármat nyert el.

Az olimpia előtt a sportág szerelmesei június végén akár élőben is szurkolhatnak kerékpáros olimpikonunknak a csehországi Nove Mestóban, az olimpiai krosszvilágbajnokságon.

Hozzászólások

hozzászólás