A hét végén két kiemelt versenyen is helyt kellett állniuk a Centrum ifjú sportolóinak. Szombaton Kaposváron a Diák I-es korosztály kötöttfogású országos bajnoki döntőjébe két centrumos birkózó is bejutott. Ez a megmérettetés a fogásnem legnagyobb hazai versenye, így csak a legjobb birkózók jutnak be a döntőbe.

Kék Milán 50 kg-ban egy nem túl szerencsés sorsolás után első mérkőzésén kikapott és sajnos, a vigaszágon sem folytathatta a küzdelmeket. Az 54 kg-os súlycsoportban Jámbor Kristóf egészen a döntőig menetelt. A népes mezőnyben nagyon taktikusan versenyzett, ám a döntőben a nagyobb rutinnal rendelkező ceglédi ellenfele győzedelmeskedett, így a magyar bajnoki ezüstérem került Kristóf nyakába.

Vasárnap szumóbirkózó-versenyen vett részt a veszprémi kék-fehérek csapata Dorogon, a gyermek és felnőtt országos bajnokság döntőjén, valamint az utánpótlás korosztályok válogatóversenyén, ahol az Európa-bajnokságra való kijutásért gyűjtöttek pontokat a versenyzők.

Ifjú szumósaink 8 aranyat, 3 ezüstöt és 5 bronzérmet szereztek. Az országos bajnokságon első helyezett Ormos-Székely Benett és Laczkó Benedek (felnőtt), második helyen Böröndi Zsombor, a harmadikon pedig Katona Martin végzett.

A válogatóversenyen első helyen végzett Simon Domokos, Gáspár Bence, Márkus Roland, Jámbor Kristóf, Kék Milán, Laczkó Benedek (U21), a másodikon Jámbor Levente, Csendes Bálint, harmadikon pedig Elek Márk és Katona Martin, Szecsődi Máté és Nagy Gergő.

Versenyzőink bátran, a taktikai utasításokat betartva küzdöttek, teljesítményükre rendkívül büszke vagyok. A nap legszebb küzdelmeit Márkus Roland mutatta be, aki nagy fölénnyel „végiggázolt” a mezőnyön. Az EB-ig még két válogatóverseny lesz, bízom benne, hogy a jelenlegi formát sikerül tartunk, és az Európa-bajnokságon több versenyzőnk is magára húzhatja a címeres mezt – mondta el Janku Ferenc edző.

Hozzászólások

hozzászólás