Sajtótájékoztatóval ért véget a Megyei Jogú Városok Szövetségének 51. közgyűlése Veszprémben. Újdonságokat és konkrétumokat nem hallottunk, inkább csak az előző napi megnyitóünnepségen elhangzottakat ismételték meg a résztvevők, akik az elmúlt évek sikereit méltatva optimistán tekintenek a jövőbe.

Szita Károly, a szövetség elnöke és Kaposvár polgármestere újólag elmondta, hogy a 2010-es évet megelőzően rendkívül kritikus volt a települések helyzete. Ezt követően újragombolták a kabátot, az adósságcsapdát megszüntették, és – a nagyvárosokon kezdve a sort – elindították az évszázad legjelentősebb városfejlesztési programját. Ennek köszönhetően teremtődnek meg azok a feltételek, amelyek biztosítják, hogy minden ember boldog legyen az országban.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint arany betűkkel fogják beírni a történelembe ezt az időszakot. Mint mondta, a Modern Városok Program beruházásaival jól haladunk. Közülük az állatkert lassan lezáruló fejlesztését, az uszoda alapkövének tavaszi elhelyezését, a kerékpárút idénre tervezett kiépítését Felsőörs és Alsóörs irányába, a belső körgyűrű átkötésének megkezdését, valamint az aréna-bővítés és a jégcsarnok terveinek elkészültét emelte ki.

Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a vidék fejlesztését és a helyben való boldogulás feltételeinek biztosítását nevezte meg, mint a két legfontosabb célt, amire az uniós pénzeket kívánják fordítani.

Erős vidék nélkül nem létezik erős Magyarország – mondta –, és ha a nagyvárosok megfelelően fejlődnek, az az egész régióra kihat. A TOP-ban rendelkezésre álló 1300 milliárd forintnyi uniós forráskeret felhasználásával jól állunk, a pályázatok majdnem száz százalékban elkészültek, a közbeszerzési eljárások jelentős része már elindult, illetve részben le is zárult.

A fejlesztések, a biztonság és a nyugalom, valamint a kiszámítható városüzemeltetés tavaszig és tavasz után is ennél a kormánynál vannak biztonságban – zárta néhány mondatos kampánybeszéddel a sajtótájékoztatót Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki külön örömét fejezte ki a királynék városának épülése, szépülése láttán.

Hozzászólások

hozzászólás