Hetedik alkalommal rendezik meg március 21-én a Régizene Európai Napját (European Day of Early Music). Az Európai Régizene Hálózata (REMA) kezdeményezéséhez a középkortól a 18. század végéig tartó időszak zenéjét népszerűsítő rendezvényekkel lehet csatlakozni. A Recercare Régizenei Műhely nagy örömére a felsőörsi önkormányzat és a katolikus plébánia befogadta a kezdeményezést.

Ebből az alkalomból március 21-én csütörtökön este 18 órától várják szeretettel az érdeklődőket Felsőörsre, a római katolikus műemlék templomba. A Madonna della Primavera tavaszköszöntő orgona-ének koncerten a 13–16. század motettáiból, Mária-énekeiből csendülnek föl többek között Landini korabeli zenék. Abban az időben egy zeneszerző nem ritkán egy személyben volt énekes, költő, orgonista, sőt filozófus. Talán ez a magyarázata annak, hogy a régi zene ekkora hatással bírt és bír még ma is – mert „a finomság a dalokban olyan, hogy a szív ki akar törni a keblekből.

A Régizene Világnapját március 25-én tartják, ez egyben a gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe is. Ezen a napon este 18 órától Veszprémben az Árpád-házi Szent Margit-templomban hallhatnak az érdeklődők theorba, lant-ének koncertet. A böjtben felhangzó szép „szomorúzenék az olasz és a francia ars nova legkülönlegesebb szerzeményei. Többek között felcsendül majd a Petrarca-versre íródott címadó dal: a Vergine Bella is. Mint a műsorban szereplő több másik, ez is Dufay-szerzemény, akiről kortársai így nyilatkoztak: Lumen totius musicae. Ő „minden zene világossága.

A koncertek fellépő művészei: Suda Magdolna – ének, Sipos Csaba – orgona, Reményi Árpád – lant, theorba, közreműködik: Kovács Előd – narráció. Mindkét koncert ingyenes.

Hozzászólások

hozzászólás