Egy író-filmrendező, egy kortárs-táncművész és négy gyerek. Egy gerendaház a falu szélén, patakparton, erdő mellett, veteményessel, gyümölcsfákkal. Egy regény, egy játékfilm, néhány táncelőadás. Egyébként béke és nyugalom, boldogság és kiegyensúlyozottság. Mióta úgy két éve megismertem őket, azóta fúrja az oldalam a kíváncsiság: mi hozta Bándra, ebbe a hétszáz lakosú magyar–sváb faluba Buvári Tamást és Turós-Máté Kingát a négy gyerekükkel? Miért hagyták ott a fővárost, ahol mindkettejüknek nagyobb lehetősége lett volna a karrierépítésre, mint ezen a kis településen?

A gyökerek

Itt születtek a nagyszüleim és édesanyám öt testvére, köztük az egyik bátyja, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök – kezdi Tamás. – Édesanyám pont nem itt, hanem Szentkirályszabadján látta meg a napvilágot. Aztán a Mádl-nagyszüleim minden gyereke Budapestre költözött, egyetemre, főiskolára mentek, egyikük 1956-ban elhagyta az országot. Én zuglói vagyok, de gyerekkoromban sok időt töltöttem itt, a nagyszüleimnél, a falu másik részén álló házukban. Nagyapámtól, aki – talán mondhatom – már a maga korában európai szellem volt, komoly útravalót kaptam. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül itt kötöttünk ki.

Én kolozsvári vagyok – veszi át a szót Kinga. – A szüleimmel 1983-ban hivatalosan települtünk át Magyarországra, valószínűleg az utolsók között, akik még hivatalosan hettek. Budapesten éltem a szüleimmel, előbb táncművészként, majd a táncművészeti egyetem táncpedagógus szakán szereztem oklevelet.

Tamás és Kinga az első gyerek, Lilla megszületése után a Gödöllő melletti Domonyvölgybe költöztek, és hét évig éltek ott. Tizenkét éve költöztek Bándra – akkor még két gyerkőccel, Lillával és Kincsővel –, hogy természethez közeli, igazi falusi környezetben élhessenek. Később jött Villő, utoljára pedig Csege.

Bándi telepesek vagyunk – nevet Tamás, és megjegyzi, hogy Bándon telepeseknek hívták a Szlovákiából ide telepített magyarokat, de úgy tapasztalja, a mai napig nem egyszerű ebbe a sváb faluba beilleszkedni.

Család vagy karrier

A második gyerek megszületése után rájöttem, döntenem kell: a gyerekeim, a családom, vagy a szakmám felé fordítsak nagyobb figyelmet – folytatja Kinga. – Domonyvölgyből még vissza-visszajártunk Budapestre, és innen is három évig, de aztán lassan kikopott az életünkből Pest.

Nem az volt az első gondolatunk, hogy mi lesz velünk Bándon – így Tamás –, hanem kitaláltuk, hogy idejövünk, a már említett okokból, és nem vettük figyelembe, hogy a döntésünknek mi lesz a következménye.

Kinga Bándon elkezdett táncot tanítani még Villő megszületése előtt. Kevés szabadidejében babákat varrt, és népművészeti ékszereket fűzött gyöngyből. Alkotásaival vásárokon és kiállításokon vett részt. Egyik kézzel varrott betleheme még egy vatikáni kiállításon is szerepelt. A házuk melletti szép, nagy területen konyhakertet alakítottak ki, ahol minden megtermett, amire a családnak szüksége volt. Reggel csak kimentek egy kiflivel a kertbe, a többit pedig frissen leszedték. Nem használtak vegyszereket, inkább kitanulták, kikísérletezték a biomódszereket. A nagyszülői kertben is termesztettek, szerveztek helyi termelői piacot, ami néhány év után érdektelenségbe fulladt.

A házban nincs tévé és nincs gáz, fával fűtenek. A nagyszülők házánál lévő hatalmas kertet most is Tamás gondozza, fizetségül a nagy család összeadja nekik a tűzifára valót. A gyerekek sokáig szoptak, aztán meg ott volt a sok zöldség és gyümölcs. Amikor még a mostaninál is nehezebbek voltak a filmes lehetőségek, és még Kinga sem volt állásban, módosítottak a költségvetésen. Kicsit besegítettek a nagyszülők is: látogatásukkor mindig húzták maguk után a kerekes kocsit élelemmel megpakolva.

A gyerekek a nemesvámosi Waldorf iskolába járnak, az utóbbi években már busszal. Ha a család Pestre megy – autó híján tömegközlekedési eszközzel –, az kész stressz a gyerekeknek. Nehezen viselik a tömeget, lármát, koszt, a bűzt, mert a tiszta, erdő melletti levegőhöz, füves réthez vannak szokva.

Néhány kulturális eseményt leszámítva nem megyünk szinte sehová, otthon-centrikusak vagyunk, a gyerekekkel sokat kell foglalkozni, de itthon is tudunk dolgozni, írni, tervezni, koreografálni, stb. – jegyzi meg Tamás. – Három évvel ezelőttig egyfajta önrecsken, önkéntes száműzetésben éltünk. Kinga nem táncolt, én nem filmeztem. Igaz, közben írtam egy kétrészes családregényt. Akkor eldöntöttük, ezt felszámoljuk, és bekapcsolódunk Veszprém kulturális életébe. Ezzel egy időben Pesten is újraéledtek a munkakapcsolatok.

Vissza a pályára

Kinga három év alatt színpadra vitte az Átmenetileg örök, a Mese a nőről, aki…, és az Álomsirató című táncelőadásokat, valamint táncolt Krámer Györggyel a Faun, Nimfa, Danaidák című előadásban, a Veszprémi Táncműhely produkciójában, illetve a Petőfi Színház három operett-előadásában. Ezekből az előadásokból itt láthatók a fotók.

Saját előadásaim csekély anyagi ráfordítással készültek. A honorárium olykor minimális, és olyan is van, hogy profi színészek nem fogadtak el fizetséget, miközben színvonalas helyeken lépünk fel – mondja mosolyogva, miközben készülődik, mert egy óra múlva Veszprémben tart táncórát egy csoportnak. Több csoportja is van Veszprémben és Bándon, ezeket különböző korú lányok, hölgyek alkotják.

Kinga az Átmenetileg örök című táncdarabban. Fotó: Ladányi János

Kinga az Átmenetileg örök című táncdarabban. Fotó: Ladányi János

Tamás pedig két éve gondolt egy nagyot: filmet forgat közösségi finanszírozásból:

Valami újat akartam csinálni, mert szeretek kísérletezni. Láttam, hogy külföldön működik a közösségi finanszírozás, aminek mi egy helyi formáját valósítottuk meg. Abban biztos voltam, hogy mint producer, össze tudom hozni, mert az első tévéfilmemre, az Életbevágóra is előteremtettem 12 millió forintot, amibe még egy New York-i forgatás is belefért. Tudtam, hogy a Szeretföldet össze lehet hozni pár millióból, ha sokan vállalják a társadalmi munkát. Nagy örömömre szolgált, hogy úgy húsz veszprémi vállalkozás, intézmény anyagilag, 30–40 pedig egyéb módon támogatta ezt az összefogást. Benne volt, hogy pályázunk, aztán erről letettünk, mert közben kialakult a lelkes közösség, amely önmagát építette, így nem volt szükség pályázati forrásra. Nem lehet persze mindig így, bár van, aki azt mondja, lehet. Mert mi van például, ha az amúgy jól működő rendszer nem támogat erős szerzői filmeket, progresszívabb ötleteket?

Tamás indulásként olyan embereket keresett Veszprémben, akik segítenek a szervezésben, aztán minthogy Ladányi János operatőrrel már dolgoztak közösen, megkereste a főbb karaktereket alakító színészeket, szereplőket, majd készítettek egy előzetest, ami szintén azt mutatta, hogy érdemes belevágni.

A Szeretföld végül négy és fél millió forintos költségvetésből elkészült, február 14-én volt a bemutatója. (A filmről itt és itt írtunk.)

Tamás (bekötött szemmel) a Szeretföld egyik jelenetében, Vágner szerepében. Fotó: Ladányi János

Tamás (bekötött szemmel) a Szeretföld egyik jelenetében, Vágner szerepében. Fotó: Ladányi János

Egyelőre alternatív forgalmazásban tudjuk bemutatni filmklubokban, iskolákban, közösségi eseményeken – mondja Tamás. – A Filmalappal arról tárgyalunk, hogy segítsen nekünk külföldi fesztiválokra eljuttatni a filmet. Emellett beindulni látszik frissen alakult veszprémi filmstúdiónk is. Több filmterven dolgozunk, egyet már konkrétan forgatunk, és ifjúsági programjaink, filmes workshopjaink is elkezdődtek.

Tamás azonban nemcsak filmkészítéssel foglalkozik, most készül egy drámát rendezni a Waldorf iskola 8. osztályának, és az elmúlt években megírt regénye előzményét is szeretné hamarosan megjelentetni Nekem te vagy címmel. Az első regény, a Nekem ti voltatok kiindulópontja a nagyapai hagyatékban talált napló volt. A regényről itt olvashatnak, és mi is tudósítottunk a bemutatójáról.

Hozzászólások

hozzászólás