Pofára estünk a Fricskában pénteken este. No, nem az elfogyasztott sör mennyiségétől. Odáig el sem jutottunk. Hanem mert kitessékeltek bennünket. Szólt a pincér, hogy foglalt az asztal, ahova leültünk. Minden asztal foglalt. Szék meg nincs, legalábbis a láthatáron. A röhej az egészben, hogy mindeközben félig üresen tátongott a terem, amelynek egyik sarkába beszorítva zümmögött az irodalmi est, amiért odamentünk. Tömött sorokban ülve tizenöt-húsz ember hallgatta a szintén cipőkanállal egymás ölébe behúzott előadókat.

Csapra vert irodalom, azaz irodalom és alkohol volt a téma az Országos könyvtári napok megyei programjában. Mindmáig izgalmas, kibeszéletlen területet jelentenek az alkotás és a végtelenség szomjának összefüggései. Hajnóczyt olvasva, író, költő barátaimat figyelve a konkrét technika világos, hogyan szabadul meg az ember a röghöz kötöttségétől és hódítja meg egy csapásra a mennyet, hogy aztán legkésőbb másnap megélje a poklok poklát, a bizarr létrend félelmetes következményeit. Minden út a bűnhődéshez vezet. A mélyebb összefüggésekről, a kalandokról, amelyeknek nincs megoldásuk, de kihagyhatatlanok – lehet, hogy nem is esztétáknak, hanem agykutatóknak kellene vitatkozniuk.

Az egyik sarokba beszorítva zümmögött az irodalmi est, amiért odamentünk. Tömött sorokban ülve tizenöt-húsz ember hallgatta a szintén cipőkanállal egymás ölébe behúzott előadókat. Fotó: Nagy Lajos

Az egyik sarokba beszorítva zümmögött az irodalmi est, amiért odamentünk. Tömött sorokban ülve tizenöt-húsz ember hallgatta a szintén cipőkanállal egymás ölébe behúzott előadókat. Fotó: Nagy Lajos

Ezúttal sem jutottunk közelebb a témához. Legalábbis mi nem, mivel nem volt hely számunkra a félig üres Fricskában. A pincér reflexből elhajtott bennünket. A reflexes gondolkodás, mint tudjuk, nem tűr bonyolultabb agytevékenységet. Cselekedet a végtagokban: odamenni a vendéghez és közölni, az asztal foglalt. Ja, hogy egy igazi vendéglátós hozott volna még három széket a föld alól is? (Három plusz hármat, mert a társaság hátramaradt tagjai még be sem értek.) Már javában kint beszélgettünk az épület előtt az abszurd helyzetet taglalva, amikor utánunk jött a pincér a meglepő hírrel, a bárpultnál le tudna ültetni bennünket.

Na nem. Röhej. Jó nekünk kint a Séd partján is a patak csobogását hallgatva. Különben is, honnan, honnan nem, előkerült egy pálinkásbutykos. Az elkapott mondatfoszlányokból pedig gyanítom, az előadók közhelyszinten közelítették meg a témát. Hamvast én nagyon szeretem, de A bor filozófiáját már rongyosra idézték, irodalmi rendezvényen nagy bátorság ezzel előállni. Lehet, jobb is, hogy nem maradhattunk bent, nem szeretem az esteket, amelyeken úgy folyik a szó, mint digitális órából a pontos idő. Ezektől azon nyomban kitör a frász.

Hozzászólások

hozzászólás