Lengyel piac – így ismerjük városszéli piacunkat, annak ellenére, hogy már vagy 20 éve valószínűleg egyetlen lengyel sem tette be oda a lábát. Az elnevezése még az átkosból ragadt rá, amikor a ’70-es évek vége felé lengyel piacozók valamiféle szabad kereskedelmet folytatva kínálták a portékájukat.

A legenda szerint a nagy biznisz kezdetén pár törülközővel megindulva járták be Kelet-Európát, hogy később nagy üzletet csinálva és jókora árukészletet kezelve tegyenek szert nem éppen legális haszonra. Sokan emlékeznek még a kizárólag a piacon használatos kifejezésekre, mint amilyen a „nem sok, nem drága” vagy a „minyimum”. Meg a kétes árucikkekre, például a vakságot okozó literes konyakra, diszkólámpára, elemes borotvára, ezekből – állítólag – már meg lehetett élni, sőt, „bizniszt lehetett csinálni belőle”.

WP_20160306_11_17_30_Pro

Manapság a lengyel piac már nem erről szól. Jobbára a német és osztrák lomtalanításból élelmes emberek által kimentett kerékpárok, elektronikai cikkek, válogatott hulladékok gyűjtőhelye. Nem ritkaság azonban a ruhával piacozó, vagy éppen igazi kuriózumokat felvonultató régiségkereskedő, Erdélyből ideutazó paplan- és függönyárus, vagy éppen ukrán szerszámkereskedő, sőt, komplett, vadonatúj konyha- és hálószobabútor is beszerezhető.

Szó, ami szó, a veszprémi lengyel piacnak még mindig van valamiféle különös atmoszférája, nincs olyan vasárnap és nem lehet olyan rossz az idő, hogy meg ne teljen a Házgyári út és környéke, sokaknál a piacozás amolyan vasárnapi ebéd előtti sportnak számít. Itt lehet jókat alkudozni, rég látott ismerőssel összefutni, hatalmas eszmecseréket folytatni, nem mellesleg abból sem lehet baj, ha éppen egy jó biznisszel zárul a dolgos hét.

Hozzászólások

hozzászólás